Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1985-01-31

v határozat megfelelő indoklással, a végrehajtásra vonackozo konkrét feladatokkal, a végrehajtási szintek megjelölésével, teljes terjedelemben kerüljenek nyilvánosságra /ne csak köz­lemények formájában/. A kommunisták - a jelenlegi gyakorlatot messze meghaladóan - képesek a határozatok végrehajtásában résztvenni, ^arra mozgó­sítani, ha a döntések előkészítésében, meghozatalában szemé­lyesen is részesnek érzik magukat. A velük szemben támasztott követelmények növelésének feltétele a bizalom, a partneri vi­szony. , 4.' "1 Hiányolták, hogy az irányelvekben a párt gazdasaga helyse .erői semmilyen megjegyzés nem szerepel. Az -ifjúsági szervezetről le irt gondolatok elégtelenek. Egyrészt mert az ifjúság - mint társadalmi réteg - súlyos nehézségekkel küzd, ennek megfelelő arányban a problémák nem jelentkeznek sem az egyes fejezetekben, sem itt; másrészt, mert az ifjúsági szö­vetség mint politikai szervezet önmagában is érdemi megítélést igényel. Itt a párt vezető szerepéhez hasonlóan evidenciákat találunk az irányelvekben és nem feladatokat. Minden vitában egyértelműen fogalmazódott meg, hogy a mozga­­lom tevékenységéről, jövőbeni feladataikról elemzőbben é^ kon rétabban kellene szólni. Szocializmus-épitését tartalmazó programunk szerves részét képezik a fiatalok, nemcsak jelenlegi tennivalóinkat illetően, hanem épitőmunkánkban perspektivikusan is nekik kell a fősze­repet átvenni. Az ifjúsági szervezettel szembeni itt megfo­galmazott igények nem tartalmazzák azt a politikailag is az ^ séges megfogalmazást, hogy a fiatalokkal szemben nemcsak "hir­detés", "képviselet", "közvetítés" a kivánalom, hanem vállalja­nak szerepet a politika alakításában is. Politikaalakito elvá­rásunkat egy korábbi pártkongresszus már kimondta, az itt le- Írtak ahhoz kepest kevesebbek. A vitában többen észrevételezték, hogy az MSZMP KB 1984-es ifjúságpolitikai határozata többet mond, mint ami az irányel­vekből kiolvasható. t —----------- _] r n- 16 -

Next

/
Thumbnails
Contents