Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1982-10-14
r ~i- 2 -1. napirendi pont Kázsmér István elvtárs Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! A témával kapcsolatosan a munkabizottsággal leirtuk a legfontosabbat, de engedjék meg, hogy néhány gondolatot hozzáfűzzek. A Politikai Bizottság 1972-ben hozott ^ határozatot a pártalapszervezetek helyzetéről, munkájáról, feladatairól és meghatározta mit kell tenni, hogy betöltsék funkciójukat. Azóta ennek több állomása volt. Én hármat szeretnék megemlíteni. A X. kongresszus után feladattervet készítettünk, amelyben meghatároztuk az alapszervezetek segítésének feladatát. Ez hasonló volt a cselekvési programok készítéséhez. A XI. kongresszus után is kiemelt szerepet töltött be az alapszervezeteket segitő tevékenység. El kell ismerni, hogy eredményeket is produkált az elmúlt években, ráirányította a figyelmet az alapszer-veeetek tevékenységére. Ez ma is igy áll, ha másképpen próbálunk is segítséget nyújtani az alapszervezeteknek. Szeretném emlékeztetni a Pártbizottságot, hogy több intézkedés történt, ami az alapszervezetek súlyát, szerepét növelte. Pl. hatáskörök rendezése, véleményezési jogkör kialakítása, az alapszervezetek fellebbezési joga, stb. Elmondhatjuk, hogy az intézkedések nyomán megerősödtek az alapszervezetek és ma már felkézült titkárok vannak az alapszervezetek élén. Még két dolgot szeretnék megemlíteni, a XI. és XII. kongresszus után ismét felerősödtek az alapszervezetek iránti figyelem. Az egyik a tagkönyvcserés beszélgetések, az egyéni beszélgetési rendszer meg i is maradt, minden évben le kell folytatni. A másik a XII. kongresszus után 1980-ban a Központi Ellenőrző Bizottság új útmutatója, amely a politikai feddhetetlenség elbírálásával nagyobb szerepet szán az alapszervezeteknek a párttagság fegyelmével kapcsolatban, de egyértelmű, hogy ebben a kérdésben sokkal többet kell vállalni az alapszervezeteknek a jövőben. Ezeknek a kérdéseknek a figyelembevételével is mérlegelünk, amikor meghatározzuk, a hogyan tovább, A munkabizottság tapasztalatai jelzik, hogy sok területen előbbrelépés történt, de a 8. oldalt ha figyelmesen elolvassuk, sok olyan gond megfogalmazódik, aminek a megoldása még feladatokat ad. Ezekben az előbbrelépést csak differenciáltan tudjuk megoldani. A kongresszus óta 16 új párttitkárunk van, ez közel l/4-e. A kongresszus óta felvettünk közel 600 párttagok, azóta elment L— _j