Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1980-01-17

f 1 1 I ' i » < • - 65 ' - 67- , ' i * g| Nem tapasztaltunk lényeges javulást anyagiasság, kis- A politikai iskolai végzettséggel rendelkezők száma m polgári nézetekről való vélekedésben, továbbá a munka­­is emelkedett. /Alapfok: 1364 fő, középfok: 95o fő, 1 helyi demokráciával kapcsolatos konkrét teendők tudató­­felsőfok: 3o2 fő./ A kerületi párttagság több, mint sodása terén. Jogok és kötelességek ma meg nem kapnak 4.5 %-ának van valamilyen fokú politikai iskolai vég­azonos súlyt. zettsége, az 5 évvel ezelőtti 34 %-hoz képest. A szocialista közgondolkodás hiányosságait elsősorban A tömegoktatás különböző tanfolyamain évente 17oo­­^ társadalmunk ellentmondásainak feloldásával lehet és 18oo párttag vesz részt> kell javítani. A szocialista társadalmi tudat fejlesz- Mlndez eredményei hQgy a kertiletl U2emek, mtéz­tése megköveteli a demokratikus gyakorlat állandó erő­­fflények tBbbségénél a marxista-leninista képzés szerve­sítését. Mind több dolgunkat tegyUk közüggyé, hogy Így xettsége, hatékonysága és színvonala javult, a dolgozók tudatos, hatékony ellenőrzése alá kerüljön. Ezáltal a dolgozók cselekvőén részt vesznek a szooia- Nagyobb tervszerűséggel folyik a beiskolázás, a pro­lista tudat formálásában. pagandisták kiválasztása, az oktatási tevékenység se­gitése, ellenőrzése, értékelése. b/ A párttagság marxista-leninista képzettségének hely- Erősödött az oktató munka összetettsége. A hallgatók zete: egyre inkább nem csak a tananyagot sajátítják el, ha­' nem szemléletük is változik. * Az MSZMP KB 1976. október 26-d határozata megjelölte az ideológiai tevékenység legfontosabb kérdéseiben a párt- Elsősorban a káderképző tanfolyamokon fokoztuk a marx­szervek, szervezetek és propagandisták feladatait. izmus-leninizmus klasszikusainak megismertetését. A párttagok ideológiai felkészültsége az elmúlt években Minden oktatási formán igyekeztünk meggyőzően bemutat­‘ tovább fejlődött. Többen ismerték meg a marxizmus-lenin­­ni a szocializmus építésében eddig megtett utat, az > * izmus tanításait, a szocializmus építésének törvénysze­­elért eredményeket. A fejlődés ellenére megállapítható, rüségeit. Nőtt az elméleti kérdések iránti érdeklődés, hogy a párttagság egy részének ideológiai képzettsége az eszmei tevékenység. elmarad az igényektől, ismeretei hiányosak, és nem . , eléggé mélyek. A propaganda az előrehaladás ellenere A XI. kongresszus óta eltelt idő alatt a kerületi párt­­m íné ^hatékony nem differenciál kellően, a ne­tagság összetétele változott. Az iskolai végzettség célok megvalósítása közel sem teljes. Ez leg­szintje emelkedett. Ma már 1773 fő rendelkezik közép­­* Hektikus gondolkodásmód és a történelmi iskolai, 1674 16 pedig egyetemi-főiskolai végzettség­­ezellélet terjedésének hiányosságaiban látásik. Az i «el- Ez a Párttagság 60 tf-a, az 5 évvel ezelőtti 54 szemiei J tudJíik áletszerUen kapcsolni 1 ?é-hoz képest. A foglalkozás szerinti megoszlásban az elmele , „or,vokhoz amelyek között céljaink csak aktív - még nem nyugdíjas - párttagok között jelentős a bonyolu y e-edencialzerüen valósulnak meg. a szellemi foglalkozásúak aránya, eléri a 66 %-ot. fokozatosan es \ » ^______________________ _______________________________----------------------------------------------------------------------- ------------------------- — ■

Next

/
Thumbnails
Contents