Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1977-05-04

j«ii ■—- 4 -Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az alapszervezetekben a XI„ Kongresszus határozatai végrehajtása során erősödött a pártegység, élénkült a pártélet, növekedett a politizáló készség. Az alapszervezetek ideológiai munkájához jobb fel­tételek alakultak ki. A párttagság gondolkodásának, magatartásának jellemzői Általában elmondhatjuk, hogy a kerület párttagsága a párt politikai irányvonalát jónak tartja, elfogadja és egyetért vele. Mindemellett a párt politikájával kapcsolatban merül­nek fel aggályok és esetenként kisebb-nagyobb fenntartások. Ezek nem az elvi-politikai kérdésekkel, hanem azok gyakor­lati megvalósításával kapcsolatosak, pl. állami vonalon a határozatok végrehajtása eltorzul. .A párt politikájának képviselete, magyarázata a párttagság döntő többségének részéről megfelelő. Ugyanakkor vannak párt­tagok, akik a "kényes kérdéseket" megkerülik, tartózkodnak a vitáktól, mások egyéni érdekeiket helyezik előtérbe. Ese­tenként megtalálhatók a fáradtság, sőt a közönyösség jelei is. A párttagságon belül, politikailag és ideológiailag a mun­kásság a legegységesebb. Körükben is előfordulnak torz né­zetek, amelyek elsősorban az ismeretek hiányából erednek. Gyakran befolyásolja, illetve elősegíti ezt a munkahelyi környezet, a helyi gazdasági helyzet alakulása is. Folynak viták a munkásosztály vezető szerepének érvényesü­léséről. Helyenként helytelenül értelmezik a szocialista demokráciát, az üzemi demokráciát leszűkítik a jogok oldalára. L----------- ~ I

Next

/
Thumbnails
Contents