Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1977-05-04

n- 14 -Békeoi et.no: Teljesen igaz dolgot mondott el Tóth elvtárs ős Pataki elvtárs is. Tényleg szeretem a kerületet, a^elvU sálcát is. Sok tanulsággal szolgai az a nyolc ®s.fpgrt_. itt az elvtársak között iölt-ottem. Az, hogy a Budapesti h.: bizottságra kerülhetek, számomra megtisztelő. Envediők meg, hogy e testületi összetételen- ahol utoljára ve­szek részt - megköszönjem a testületnek es személy szerint < minden egyes elvtársnak a munkáját, amivel nagyon sokat segi­­tettek, sokat tanultam. Kérem, értsenek egyet a felmentésemmel. Tóth et.: A Szervezeti Szabályzat értelmében kétféle módon sza­vazhatunk: titkos vagy nyilt szavazassa!. Pártbizottság eltekintett a titkos szavazástól. Tóth et.: Kérem, hogy aki egyetért azzal, Békési elvtórs­noiT*feXmentsük PB-, VB-tagsaga, illetve PB titkon funkció31 alól, kézfeltartással szavazzon. Megállapítom, hogy tartózkodás és ellenszavazat nincs, a Part­­bizottság egyhangúlag elfogadta Békési elvtársno felmenteset. Kérem, aki egyetért azzal, hogy Szegner László elvtarsafc PB-, YB-taggá kooptáljuk, illetve a Pártbizottság titkárává megvá­lasszuk, kézfeltartással szavazzon. T>fi’án aoitom. hogy tartózkodás és ellenszavazat nincs, a Párt­­bilolts'ág egyhangúlag elfogadta Szegner elvtara szemlyet. ■Rékási elvtársnővel ténylegesen összeszoktunk ezidő alatt-. A Budapesti pártmosgaloinimlc ténylegesen szüksége ven egy ilyen nagy tapasztalattal rendelkező olvtarsnore. x.. , , 'Békési elvtársnőnek erőt, egészséget kivernünk, kerületűnél, mindig felemelt fővel jöhet vissza. Szegner elvtárs mint hallgató, a Politikai főiskolai VB tagja, szervező titkára. Nagyon jó véleménnyel vannak raunknjo.iol, jól tanul. Meggyőződésem, hogy elméleti felkeszultsegcvel ga^dagi tmii f0gja'moz galmunkat, uj színfoltot fog jelenteni, hoki is erőt, egészséget kivónunk• Szegner et.: Köszönetét mondok azért a hizalomőrt,^araellyel^al- Icai inasnak ité 11ele meg arra, nogy n kerületi 1B titkáraként gnnek^a°”szép és nehéz feladatnak egyedül egy ember nem tud meg­felelni, ezzrt kérem az elvtársakat, hogy ebben a munnaban se­­ritse ek, ily a feladatot meg tudjuk oldani és kritikus véle­ményeikkel, javaslataikkal tovább tudjuk folytatni azt a mun­kát", amelyet Békési elvtársno vezetésevei végzett ez a 1L» j ,___________________________Ó-— ------- ---------­mimmmÜ

Next

/
Thumbnails
Contents