Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1976-05-26
- 8 -A MOM 1139 fő /16,4 %/ létszámbővítéssel számol a vidéken működő telephelyein, A szolgáltató tevékenységet is ellátó szerveknél - főként a vendéglátó és kereskedelmi tevékenységet végző vállalatoknál - már ma is igen nagy a létszámhiány. Ezek a vállalatok számitanok orra, hogy a népgazdaság egyéb ágazataiban felszabaduló munkaerő foglalkoztatottsága enyhíteni fog gondjaikon. A munkaerő biztosításának másik problémája a szakképzett munkaerőkben mutatkozó hiány. Ezt o vállalatik saját képzéssel igyekeznek pótolni, A MOM, a KÉV és az Útépítő (Tröszt már megtették ennek érdekében c szükséges intézkedéseket, A vállalatok most /'-készítenek első Ízben középtávú szociálpolitikai tervet. Ennek a tervfejezetnek kidolgozást mindenütt nagy gondossággal készítik elő és az anyagi lehetőségekhez mérten igyekeznek a dolgozók szociális helyzetében nagyarányú javulást elérni, Az 1976, I. negyedév termelésének tapasztalatai A vállalatok és szövetkezetek 1976, évi terveinek főbb előirányzatait a mellékelt táblázatokon tüntettük fel. Ugyancsak táblázatos formában mutatjuk be az első negyedév termelési előirányzatainak teljesítését. Az építőipari vállalatok a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudták megvalósítani tervelőirányzatukat, sőt a bázishoz képest is alacsonyabb volt a termelésük, Főként ennek következménye az, hogy a kerület termelő szervezetei elmaradtak az 1975. óv I. negyedévi termelésüktől, A nagyobb egységek közül St.sz.: 42o L----_J r n