Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1976-05-26
-4-Igazgatási Igazai* u^*. A tanácsi munkát elősegítő feladatokat kell o uinlraálís köretből megoldani. Abban az esetben, ha az anyagi lehetőségek bővülnének o területre,- gépesítés és egyéb célból,- indokolt pénzügyi eszközöket biztosítani, A saját Fejlesztési'Alapból megvalósítandó torv feszített. A viszonylag jelentősnek mondható beruházások és a beruházások lebonyolítására vonatkozó intézkedések nagy összegek lekötését teszik szükségessé 2o # tartalék címén, amolyokhoz csak a létesítmény elkészültével juthatunk hozzá és használhatjuk fel további feladataink megvalósításához. Egyben számolnunk koll az árak változásával is. így kedvezőbb lenne a tervidőszak elején a kivitelezések megvalósítása, azonban, pénzügyi eszközeink jelentős részével a tervidőszak második felere számolhatunk. ,—^ van a lehetősége azonban annak, hogy a tervbe vett feladatok folyamatosan beinduljanak, mely helyes gazdálkodást és jó műszaki előkészítést igényel. Ehhez a szükséges tervezési,területelőkészitési és kivitelezői kapacitások biztosítása folyamatban van. Nem kerületi erőforrásból megvalósuló fejlesztések. Lakásépítés- lakóépület fenntart ás-r A tervidőszak alatt kb. 5.000 magánerős lakás építésével számolunk. A Főváros, tervében 680-telepszerűnek minősülő lakással számol. Gyakorlatban a telepszerű építkezések száma a tervezetet mog fogja haladni, mivel az Istenhegyi u ti 120 lakások OTP. telep most készül el,- a MONIMPEX Istenhegy* ut-Zsolna dtca által határolt telepszerű építkezése folyamatban van és toyábbi építkezéseket ^ tervez,-a HÓ utca és Tállya utca környékén. Az ollátási szintek alakulását minden területen erősen befolyásolni fogja a várható nagyarányú építkezés és lakosság szaporulat. Az JKV a tervidőszak alatt 14.702 bérleménnyel számól. Pénzügyi előirányzata 561.066 oft, melyből 443.236 oft.-ot 1.270 lakás felújítására tervez felhasználni. 205,830 oft.-ból 98.000 karbantartágt kíván megvalósítani, míg 21,000 mft.-ot egyéb szolgáltatásra tervez. A terv alapján jelentős mértékben megnövekszik a felújításra kerülő lakások száma a IV, ötéves tervidőszakhoz viszonyítva / 322 la.cás./ Némileg kb. 3000 el növokszik a karbantartások száma. Az előirányzat koncentrált felhasználása mellett is, sok esetben a jogos igényok kielégitetlenségévol kell számolnunk. Az IKV. munkafeltétoleinok javítása érdekében 92.0 raft.-ért uj telephely létesül. Stsz: 4084/1976. L—--_| r ~i