Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1974-04-26
- 8 -6 / A kerületi pártapparátusban dolgozók megfelelnek a követelményeknek. Fejlődött tevékenységük a határozatok végrehajtásának szervezésében és segítésében. Munkájukat a hivatás és felelősségtudat, áldozatkészségr fegyelmezettség jellemzi. A jövőben az apparátusban a feltételek további folyamatos javításával el kell érni, hogy a vezetés színvonala emelkedjék, a határozatok végrehajtása következetesebb legyen. Céltudatosabbá kell tenni a pártmunkások és aktivisták politikai képzését. Olyan elvtársalcat szükséges pártiskolára küldeni, akik nem rendelkeznek beosztásuknak megfelelő - előirt - szintű politikai felkészültséggel és ezt követően utánpótlásként számításba jönnek. A függetlenített pártapparátusban dolgozóktól meg kell követelni a felsőfokú, illetve az 1 éves pártiskolai képzettségnek megfelelő politikai felkészültséget, vagy annak megszerzését. Az apparátus politikai, módszertani továbbképzését a jövőben fokozottabban biztosítani szükséges, 7,/ Fontos, jelentős feladat az állami személyzeti munka pártirányitásának hatékonyabbá tétele. Pártszerveink, pártszervezeteink tevékenysége a káderpolitikai elvek érvényesítésére, a fő folyamatok, tendenciák értékelésére, befolyásolására irányuljon. Testületi ülésen a személyzeti munka helyzetéről történő beszámoltatás során a konkrét tennivalók meghatározására, a segítségnyújtásra kell hangsúlyt fektetni. Fokozott gondot kell fordítani a vállalati, intézményi vezetők poli-St sz. : 414 i----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------rj r n