Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1974-11-14

eredményeként készülnek azok a színvonalas intézkedési tér* vek, amelyek a felbontott éves tervet és a szervezési célki­tűzéseket tartalmazzák, A szép eredmények mellett meg kell említeni, hogy egyes helyeken a megszokás és a pillanatnyi érdekek által befolyásolt szemlélet leküzdése még komoly gon­­dot jelent a pártszervezeteknek. _ a MOM, a Kézműipari Vállalat, valamint a MÜPÉÍá^szövetke­zet életében igen nagy szerepet tölt be a szovjet ^xport ra való termelés. Ezek a szervezetek, miközben évről evre nagyobb hatékonysággal tettek eleget ennek az igényes fel­­_ adatnak, szoros elvtársi, baráti kapcsolatot és együttmű­ködést építettek ki szovjet partnereikkel. Ennek politi­kai jelentőségét a jövőben még jobban kell hangsúlyoznunk a vállalatoknál és kerületi szinten is.- A kerületben működő szolgáltadé, szervezeted is megfelelő­en értelmezték a párt gazdaságpolitikai célkitűzéseit es jél éltek a kormányzat által biztosított támogatásokkal. A kereskedelmi hálózat korszerűsödött, sok uj létesitmeny­­nyel bővült, a színvonala növekedett.- A te PB oltások nagyobb mértékű kihasználása válto­zstlanul a legnagyobb gondok közé tartozik. Ipari vonatko­zásban a második és harmadik műszak létazámszüksegletenek biztosítása, építőipari vonatkozásban az időjárási ténye­zők leküzdése és bizonyos területeken a termelés szükség­szert szakaszossága jelenti a legfőbb akadályokat. Minden­esetre pozitív jelenség, hogy müszaki-pőtlókok es egye kedvezmények bevezetésével és a politikai munka egyidejű javításával jelentkeznek eredmények ebben a vonatkozásban is. St.sz.: 1731 L--------------------j r n- 13 -

Next

/
Thumbnails
Contents