Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1974-07-11

r n- 14- nem érzik át kellően, hogy a fiatalok javaslatai, véleményük az adott gazdasági egység életében is ; egyre nagyobb jelento©ggel bir, ’- nem tesznek még eleget minden szinten azon jogos elvárásoknak, hogy az ifjúság képviselői minden^ szakmai tanácskozáson és fórumon aktiv képviselői lehessenek a fiatalság érdekeinek,- egyes intézkedési tervek nem tartalmasnak olyafa helyi jellegű igényeket, amelyek n fiatalság nevelé­sének hatékonyabb eszközéül szolgálnának. Miután a fentiek szemléleti okokra is visszavezeltetők, a pártszervezetek ez iránytű ható munkájával szemben ^ is kívánalmak támaszthatók,. Határozati javosjlatck A kerületi Pártbizottság megállapítja, hogy a Központi Bizottság ifjúságpolitikai határozatának, valamint az ifjúsági törvénynek kerületi végrehajtása összességében eredményesen szolgálta az ifjúság ügyét. Ifjúságpolitikai feladataink további eredményes végre­hajtása érdekében politikai munkánkban erősíteni és tudotosabbá kell": tenni, hogy ezirányu feladataink minden egyes kommunistának, a társadalom minden tag­jának feladata. Erősítsük fiataljainkban a társadalmi feladatok és gondok megoldásáért, érzett felelősséget, a KISZ szervezetek ezirányu nevelő tevékenységének fejlesz­tésével. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának kerületi tapasztalatai, valamint- n Politikai Bizottság 1973# novemberi határozatának megfelelően a Pártbizottság az alábbiakban szabja meg a további tennivalókat; st.sz: 9c9. i---“— —

Next

/
Thumbnails
Contents