Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1974-07-11
r ~i - 5 -A KISZ vezetők elméleti és gyakorlati továbbképzését szolgálta az elmúlt 2 évben szervezett^vezetőképző_tanfolyam, egyben azon fiatalok felkészültséget is elősegítette, akik tisztségviselés szempontjából utánpótlásként figyelembe vehetők. A különböző évfordulók, akciók és tömegpolitikai rendelvények hozzájárultak a szocialista hazafiság és internacionalizmus elmélyítéséhez. Erősödött a KISZ szervezetek belső rendjének, fegyelmének helyzete, többségük munkaterv .. és akcióprogram alapján végzi munkáját. Fejlődött a választott testületek, a taggyűlések politikai fórum jellege, erősödtek a demokratikus vonások. A demokratikus centralizmus, ezen belül a vezetes és irányitás egyre inkább érvényre jut. A szervezetek többségénél a különböző rendezvényeken fokozódott a fiatalok aktivitása, a többség megalapozottabban nyilvánít véleményt, politikai gazdasági kérdésekben. Komoly előrelépés történt minden szinten annak érdekében, hogy az ifjúság sajátos érdekei az ös3ztarsadolmi es heljji érdekek szerves része legyen, s a jogos igények^kielegitese érvényre jusson. A KISZ vezetők, fiatalok többségé egyre • inkább reális jogokkal és igényekkel lép tel, ^ennek megfe- A ..lelőera az állami és társadalmi szervek részéről az igények • , kielégítése mindinkább megértéssel találkozik. Amennyiben irreális igények merülnek fel és az illetékesek erre érvekkel mutatnak rá, a fiatalok ezt elfogadjak es nem elutasításnak vélik. A Kulturális munka a KISZ fiatalok politikai és műveltségi ■ színvonalának emelését kívánja szolgálni. A fiatalok szabadidejének .hasznos eltöltését a klub-mozgalmak további szelesitésével és azok tartalmi színvonalának növeiesevei kívánták biztosítani. Rendszeres a klubélet: KFKI<V MOM, KEv, Arany gimn. Izotóp int. János kor ia.znal, közülük is legszínvonalasabb a KFKI klub élete. ± A többi klub viszont programjavai nem szolgaija m megfelelően a fiatalok politikai, es művelődési színvonalúnak emelését. A sportmozgalomban hosszabb stagnálás utóin jelentős a^ ^ fejlődés. Sikerült tömegeket érintő akciókat szervezne es azokat eredményesen lebonyolítani. Iskolai területen^ házi és középiskolák kerületi bajnokságon keresztül, üzemi-'munkaterületeken a hogyomány>s sportágakban tovabbjutasos versenyek szélesítésével /május 1.- november 7.~ kupa/ st.sz:9oo. L- -^i