Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1973-05-31
testületi tevékenységük beindulásához, a feladatok minél hamarabb történő megismeréséhez, A tanácstagokkal történt beszélgetések során megállapítást nyert, hogy különböző okokból kifolyólag a 81 tanácstag közül 29 nem vállalja továbbra ezt a feladatot. Ennek okai: idős kor, betegség, kerületünkből történő elköltözés, tá- 1 volabbi munkahelyre történő áthelyezés, egyes esetekben sértődöttség, stb ■ .—s, A tanácstagi munkát továbbra is vállaló személyekről Pártbizottságunk információt kért a nevezettek munkahelyi pártszervezeteitől /gazdasági, politikai és mozgalmi tevékenység/, valamint feltettük a kérdést: javasolják-e az illetőt továbbra is tanácstagnak. Valamennyi pártbizottság és pártszervezet komolyan vette felkérésünket és igen részletesen 3dták meg válaszukat, melyet- jól fel tudtunk használni az érintettel való további beszélgetések során. Pártbizottságunk határozata értelmében tovább kellett növelni a fiatalok, a munkások és a nők létszámát és arányát, valamint megvizsgálni a párttagok létszámának csökkentési lehetőségét. a PB által meghatározott arányok és célkitűzések betartása meghatározta a káderbizottságpk további munkáját. Ennek megfelelően kértünk KISZ javaslatokat is. A három káderbizottság a tanácstagokkal történt beszélgetéseken kívül 126 személlyel folytatott eszmecserét, melynek eredményeként sikerült a káderülőké szitást időben, a kitűzött terveknek megf el elően me gvc 1 és it an i, A választási tisztségviselők részére a Pártbizottság, illetve a kerületi Tanács eligazítást tartott és ellátta őket St.sz,: 632 1----------— _j r n- 3 -