Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1973-10-05

- 5 -A mi szemléletünk azt hiszem helyes, hogy saját gyengeségeinket őszintén is­merjük lel és a pozitiv tapasztalatokra támaszkodva lépjünk előbbre. Néhány gondolatot a kádermunkával kapcso­latosan, melyet az igazgató és a párttit­­kar elvtarsakkal történt beszélgetés során aláhúztunk. Elmondottuk az igazgató és párttitkár elv­­tarsaknak, hogy a V.B. időszerűnek tartja 1 Újból minden szinten napirendre tűzni a kadermunka kérdését, hogy átgondoljuk annak tapasztalatait és a további tenni­­valót. A beszámoltatás során sok jó kezdeményezést érzékelhettünk, ugyancsak sok jó javaslat hangzott el, hogy a minősítések tartalmát próbáljuk konkréttá tenni, és hogy a sze­mélyzetisek munkáját hogyan lehetne javí­tani, hogy szakemberekké váljanak, A párt vezető szerepe hatékonyabb a káder­munkában, mint korábban és ehhez hozzá­járul az együttműködés, amely kialakult. Gyakori, hogy a párttitkár elvtársak dön­tenek, véleményeznek a nélkül, hogy meg­beszélnék a testületnél. Törekedni kell arr§, hogy a választott testület mindenkor tudomást szerezzen ezekről a döntésekről, hogy tájékoztatva legyen és ne kész tények O elé legyen állítva. A véleményezési jogkör gyakorlásához több ^ segítséget kell adni a kerületi P.B-nek. Állami vonalon 5 megjegyzésünk van: Az elsőszámú káderes felfogást helyre kell tenni. Itt két véglet van, vagy az első­számú káderes ténylegesen jól végzi a kádermunkát, de a személyzetis maga csak nyilváhtartó, vagy az elsőszámú káderes nem végez kádermunkát és helyettes a személyzetis végzi. Egyik sem jó.- A személyzeti apparátusok megerősítése. Lehetőség van arra, hogy az erdemek fi­gyelembevételével, korábban jól dolgozó, elfáradt embereket nyugdíjba vegyük. Érdemi ügyintézőket kell tenni a személy­zeti vonalra. Mindenütt, ahol személyi változás történt, javult a személyzeti vonalunk. t-------------------­r n

Next

/
Thumbnails
Contents