Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1972-12-21

után realizálódhatnak jobban pártszervezeteinknek a vezetés erősítésére irányuló erőfeszítései® Megnyugtató viszont, hogy az alapellátásban foglalkoz­tatott orvosaink átlagos életkora 4-0 év körül van® b®/ Az osztályvezető főorvosi kinevezések a .jelenlegi gyakorlat szerint véglegesek® JSzt igy értelmezik a ki­­nevezettek, de tudomásul veszik a kinevezésben érde­kelt állami és pártszervek is® A minősítések és azok kiegészítései a már kinevezett főorvosok helyzetén, illetve általános megítélésén nem sokat változtatnak® 0 A politikai-, vezetési követelmények meghatározása, kidolgozása késik és e téren legfeljebb helyi kezde­­menyezesek tapasztalhatok® A vezetői, vagy politikai, alkalmatlanság miatt igy a megfelelő konzekvenciák le­vonására nem kerül sor® Nem kerül sor erre azért sem, mivel az sem tisztázott, mi történjék azzal az osztály­­vezetővel, aki esetleg leváltásra kerül® Hol, milyen körülmények között tudja folytatni szakmai tevékeny­ségét® Ma rnég a szakmacentrikusságból adódólag úgy tartják, hogy ha vlaki jó szakember, az alkalmas ve­­zetőnek is® Feltétlenül szükségesnek látszik ezért a főorvosi f kinevezések "életreszólóságát” megszüntetni® Kerületi pártbizottságunk .javasolja felsőbb párt- és állami szerveknek® hogy alapos megfontolás után az osztályvezetői funkciót /nem a főorvosit!/ határi­dőzzék® Ugyanúgy® ahogy ezt már az egyetemi és tudo­mány o s státuszoknál végrehajtották® Hz lehetőséget teremteni a tevékenysége során alkalmatlannak minő­sülő vezető felmentésére anélkül, hogy az megbélyegző ■/fegyelmi/ procedúrát igényelne® így a társadalmi és egyéni érdek é is biztosítható lenne® r

Next

/
Thumbnails
Contents