Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1971-06-17
munkások fokozottabb bevonása a közügyekbe. 13z eredményezte azt, hogy eddig ismeretlen személyek'kerültek funkcióba. » í Javult a Tanács személyi összetétele, nőtt a fiatalok, a fizikai munkások aránya, az átlag életkor jelentősen csökkent, több középkorú került megválasztásra. Az uj összetétel közelebb került a lakosság jellegéhez, bár a nők aránya ma. sem tükröződik megfelelően. A párttagok és pártonkivüliek aránya megfelelően alakult. A szakmai felkészültség sokrétűbb lett, a kerület egészségügyi, közoktatási jellegét jobban tükrözi, .általánosan megállapítható, hogy olyan személyek kerültek megválasztásra, akik valóban a közvélemény előtt úgy állnak, hogy munkájuk, magatartásuk, politikai és szakmai műveltségűk alapján jobban megfelelnek a magosabbszintü követe lm ény e kn e k. Mind nehezebb az olyan személy jelölése és megválasztása, akit nem ismernek, vagy úgy ismernek, hogy erre a. megtisztelő közéleti munkára, képességei, vagy morális ok miatt nem tartanák méltónak. A cserélődés magasabb lett a tervezettnél - 25-3o % helyett 45 c/o - azonban ezt a munkaképesség, a politikai és szakmai felkészültség egyaránt indokolta, V. Követkeltetések A kerületi Pártbizottság felhivja a. Tanácsban, a Hazafias Népfrontban és tömegszervezotekbon dolgozó kommunisták figyelmét, hogy; a választások politikai, szervezeti eredményeire épitve, tovább kell folytatnunk a X. Kongresszus L—---------------------"v— —_________| r n- 8 -