Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1970-06-26

- 2 -szabadidején 'k szervezésében, az egyéni érdeklődés kielogité­­seben, a pályaválasztás segítésében, az iskolán kívüli neve­lési tényezők koordinálásában - ugyanakkor ezek színvonalas megvalósításához az objektív és szubjektív előfeltételek csak fokozatosan biztosíthatók. Az iskolareform célkitűzéseinek megvalósításában az elmúlt négy év folyamán további eredményeket értele el iskoláink, Alapvető feladatok az volt, hogy a meglévő tartalmi célki­tűzéseket a korábbiaknál magasabb színvonalon valósítsák meg. Ezt segítették az uj tantervűk, tankönyvek és utasítások, A feladatok eredményes megoldása szerkezeti változásokat köve­telt a középiskolák struktúrájában, szükségessé tette az is­kolavezetés jogkörének szélesítését, több hatáskör decencro.— lizálását, uj tantárgyak bevezetését.- Általános iskoláink tovább fejlődtek. A pedagógusok egyre eredményesebben dolgoznak a tanterv áltál előirt feladatok megvalósításán. A tanulók létszámának 71ol-ről 4ü7o-ro, a váltakozás arányának 76 /ó-ról 61 fs-ra való csökkenése a korábbi éveknél kedvezőbb helyzetet biztosított a podo.gó­­giai munkához,- A középiskolákban a reform-intézkedések elősegítették az ^ oktató - nevelő munka sokoldalú kibontakoztatását. Az el­múlt négy évben kiépült kerületünk középiskolai hálózata. A gimnáziumok mellett önálló ipari szakközépiskola létesült j és a közgazdasági technikum is átalakult szakközépiskolává. A középiskolába járó tanulók létszáma 179o-ről 2245-re nö­vekedett /nappali tagozat/. Az ebből adódó zsúfoltság el­lenére az itt dolgozó pedagógusok alapvető feladataikat eredményesen oldották meg.- Kedvező változások történtek a nevelőotthonok életében. Megtörtént profilirozásuk, létrehozták a differenciált ne­velőotthoni hálózatot.- A tanácsi óvódákba járó gyermekek száma emelkedett. Javult az óvódálc tartalmi munkája is, egyre jobban elfoglalják az őket megillető helyet közoktatásunk rendszeróbon. L---------- --------| r n

Next

/
Thumbnails
Contents