Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1969-08-22
r ... n Éppen ezért céltudatosabbá, gyorsabbá kell tenni képzésüket, nevelésüket, s az a véleményünk, hogy a Politikai Bizottság határozata végrehajtásának tapasztalatairól készült összegezés e vonatkozásban is segitségül fog szolgálni® Mit tett a Pártbizottság a határozat megjelenése óta? Tevékenységünk szerves része a kerület előtt álló feladatokkal összefüggésben van. Munkánknak fontosabb szakaszai vannak. Egyik szakasza: A káderpolitikai tervek ismertetése, magyarázésa, s ezzel __ egyidőben a hatásköri-lista elkészítése valamennyi pártszervezetünkben. A munkát a Pártbizottság intézkedési terve alapján végeztük és végezzük jelenleg is. A határozat megjelenését követően pártbizottsági ülést tartottunk,az időszerű tennivalókról beszéltünk, majd taggyűlésen a kommunistákat tájékoztattuk, és ezt követően az igazgatók és személyzeti előadók együttes értekezletén vitattuk meg a tennivalókat® A hatásköri és véleményezési listát a választott szervekkel megvitattuk. Sok-sok személyes és kollektív megbeszélés, konzultáció eredményeként fejeződött be a határozat ismertetése. Elkészültek a hatásköri és véleményezési listák. A határozat végrehajtásának e fázisában különösen felhívtuk a figyelmet a kádermunka új vonásaira: nem kampány feladat, az üzeraek-intézmények előtt álló konkrét feladat végrehajtását kell szolgálni állami és kádermunkénak. Az ügy az elsődleges. A pártmunka szerves része legyen a kádermunka a pártalapszervezetekben is9 ne csak a pártbizottságiak tevékenységében. Felhívtuk a figyelmet a választott pártszervek szerepére és arra, hogy alapszervezeti szinten is biztosítani kell, hogy a gazdasági vezetés partnerül fogadja el a pártszerveket. A listák elkészítése nem egyszeri aktus, hanem mindennapi kádernevelő politikai munkát is jelent, iskoláztatási terv elkészítését, tartalékok nevelését stb® l------ni