Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1969-11-28

jelentősen emelkedett, bár melyenként még »<*• ^ák klolé" giteni a szociális Bontók abal .101,6 követelményeket. A munkások életkörülményeit jelentősen befolyásold ingáz E. a lék szám. lo -át érinti. a munkások gazdasági viszonyait tekintve kerületünkben.is - lakáshelyze6 oko :za a legnagyobb göncöt. & jovcde nalat b mutató számadatok csak aláhúzzák azt a megallapitast, hogy az állami lakásépítések jelonle.1 is várható volumene mellett reménytelennek tonik az, hogy a munkások keresetükre támaszkodva belátható idén beiül megoldhassák lakaeproblema itat. Ebből a szempontból jellemző talán, hogy a „.Ott munkása - oak egyharmada havi 1.500 Ft alatt, másik agyharmada pádig havi 2000«— á; ;/ la11 koros • Bizonyára segítséget jelent majd a váll latok által képzett . /k..V 1969-ben /50.000 it/ és képzendő lakásépítési alap ^ ■ céltudatos felhasználása, de a jelenlegi árak és építőipari kapacitás mellett gyökeres változásra nem számíthatunk. I A kerületben évente rendelkezésre álló mintegy leO-i.ee le..-, { elosztása révén zömében csak a legsúlyosabb, tovább nem halasztható igényeket lehet kielégíteni. A bérek és jövedelmek alakulását- a csatolt táblázatból nyert adatokra támaszkodva - néhány olyan összefüggéssel igyekszünk szemléltetni, amelyek csökkenni, az Magolás nivelláló - /•* egyúttal .örülte/ uatását, bor teljesen egyértelmű adaton Így sem számíthatók e jelentés keretében. Az átlagórabérok az elmúlt három évben 7.* - w,2 ~tel növekedtek. A leginkább elgondolkodtató az a körülmény, nogy az 5 évnél kövesebb gyakorlattal rendelkező s akmuufcusok átlagáré 1965-68 kozott lo7,6 *~TM, a segédmnnkásoke viszont 114,2 o-ra emelkedőfcfc* e / • L --------­- 3 “

Next

/
Thumbnails
Contents