Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1963-06-21

korlati oktatás és biztosítsák azt, hogy ezen tárgyak okta­tói maximális segítséget kapjanak,, Ugyanakkor segítsenek az alapszervezetek annak megértetésében is, hogy népgazda­ságunk helyzete nem teszi lehetővé azonnal valamennyi prob­léma általánosan való megoldását. Természetesen azt el kell érni, hogy a kerületi oktatásügyi szerveknek legyen egy konkrét - a kerület pedagógusai által ismert - terve arra vonatkozóan, hogyan és mikor fogják a felmerülő jogos igényeket kielégíteni. Ha a Pártértekezlet óta eltelt időszak munkáját értékeljük akkor megállapíthatjuk, hogy ezidő alatt is nőttek a technikai oktatás eddigi eredményei, A jelenlegi helyzetet úgy lehet értékelni, hogy mind az általános iskolában,mind a gimnázíumokban értékes eredmények születtek és olyan hasznos tapasztalatokat szereztünk, amelyek a további mun- _ ka szempontjából is jelentőséggel bírnak. Tovább tisztázó- TM ^ dott 0 pedagógusok és a szülők között a politechnikai okta­tás a munkaoktatás célja és feladata. Az általános iskolií^ aofc körében a gyakorlati foglalkozások népszerűvé váltak. Mind az általános iskolás tanulók, mind a gimnáziumi tanu­lók a politechnikai oktatáson keresztül segítséget kaptak a szakma választáshoz, Ez oktatás eredményeképpen kezd ki­alakulni a fiatalok között a fizikai munka helyes szemlé­lete, megismerkednek a fiatalok több olyan művelettel, a­­melyeket függetlenül attól, hogy milyen pályára mennek a mindennapi életben is hasznosítani tudnak. A felsorolta­kon kivül még számos olyan eredmény is jelentkezik, amely még csak kialakulóban van, vagy nem vált általánossá, de igy is jelentős. Például elmondható, hegy a fiatalok elég jelentős számánál a munkaoktatás eredményeképpen növeke­dett q természettudományos tárgyak iránti érdeklődés és jelentős azoknak a gyenge tanulmányi előmenetelü fiatalok- a m­nak a száma is, akiknél a munkaoktatáa területén elért si- ^ kér növelte önbizalmukat és eredményesen visszahatott ta­nulmányi munkájukra. Megnövekedett a fiatalok érdeklődése a technika fejlődése iránt, közelebb kerültek a nagyüzemi termelés lényegének megértetéséhez, stb. Az elkövetkezendő időben » a felsorolt eredmények elfoga­dása esetén is » még néhány területen szükség van az ed­dig elért eredmények további fejlesztésére és megszilár­dítására, valamint a politechnikai oktatás és a munkára nevelés tárgyi feltételeinek további fejlesztésére, mert ezen a területen még rengeteg a tennivaló. Ez általános iskolai vonalon mindenekelőtt a következőket Jelentig • ~ ’ i Megfelelő tantervekre van szükség. Úgy látjuk ezzel bizto­*"» 6 <°* •v'

Next

/
Thumbnails
Contents