Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1960-07-06

területekre ho -van történik? Felvetődött, hogy a kerületi Pártbizotteág ániqf áq mondia ki. hogy ez jó és csináljak ezt mások is* Itt Somogyi elvtárs véleménye helyes. Egyes helyeken jó kezdeményezések vannak ezeknél meg kell várni az eredmények kialakulását, Majd az ágit.prop.osztály meg tudja állapítani, hogy a letekre vihetők át. A Pártbizottságnak olyan megbízatást kell adnia, hogy ezt hajtsa jól végre a kerületi ágit.prop.osztály* Hidvési elvtársi A műszaki értelmiség kérdésével foglalkozik, Az anyag úgy fogTáTja össze, hogy a műszaki értelmiség kevesebbet íejlo­­dött, mint a pedagógusok, vagy az egészségügyiek* A számadatok kb. reá­lis helyzetettükrőznek. A két legerősebb csoport, az ®S©szségugyi^ és a pedagógusok továbbképzése nem is lehet m.as mint ideológiai tovab képzés, amit mozgalmi vonalon folytatnak* A pedagógusoknál szakmai kérdés is az ideológia elsajátítása. A hivataloknál szintén jobban együtt van az értelmiség és könnyebben szervezhető* A műszaki értel­miség: különösen az építőiparban külonbozo munkahelyeken dolgozik* Másik* az^ hogy a műszaki értelmiségnek van talán a legkifejlettebb szerv vezete, amely7társadalmi vonatkozásban továbbképzéssel foglalkozik. Gondol itt a különböző műszaki tudományos egyesületekre, —. munkáját nem vette számításba a jelentes, hanem csak a kerület szerve­zeteinél folyó továbbképzéssel foglalkozik. A tudományos egyesületekben ieen aktiv és szerteágazó munka folyik. Kérdés az, hogy ez a tovább­képzés mennyire nyúlik át az ideológia területére. A határozati javas­latból is úgy tűnik ki, hogy a pártoktatashoz hasonló valamilyen to­vábbképzési formára gondolunk, amely szélesebb kere£^en, mint ^ilyon a pártoktatás is, nehezen oldható meg. Nem tudja elképzelni, hogy az értelmiség egyrésze közös politikai oktatásra jár, fesz P & ugyanilyen rendszeresen masok oktatási formára jár. zt feltétlenül valamilyen lazább, kötetlenebb formábrm lehet csak elképzelni, amely­nek a módját nem dolgozták ki megfelelően a műszaki értelmiségre vo­natkozóan. Ehhez szükséges volna azoknak a jo tapasztalatoknak a to­vábbadása. amelyről már itt többszörösen szóesett. Ha az ágit.prop* osztály összegyűjti a különböző pártszervezeteknél felmerült javasla­­tokát.nagyon nagy segítséget ad másoknak ássál, ha eteket tovább adja az érdekelt pártszervezeteknek. - Az anyag az ideológiai továbbképzés terén elért eredményeket illetően túlságosan a számok keretében ígye — szik az eredményeket megvilágítani. Nem ártott volna konkrét számok nélkül, de az eredmények bemutatásával olyan adatokat is adni, hogy a gyakorlati életben hol értünk el eredményeket az ideológiai tovább­képzés tekintetében. Ahol jó termelési, gazdasági eredmények születtek, ott feltétlenül meg kellene vizsgálni, hogy azon a területen jól folyik­­e az ideológiai továbbképzés. Felmerül ezzel kapcsolatban még, hogy az ideológiai továbbképzés színvonala milyen legyen* Tény hogy a párt­­szervezetekben, különösen a műszaki kekekkel munkakörökkel is foglal­kozó pártszervezetekben, a műszaki értelmiségnek csalt nagyon kis hánya­da van bent a pártban. Nagyon gyakran előfordul, hogy a pártban lévő értelmiségiek színvonala ideológiaija es szakmai téren nem mindig magas sabb, mint a pártonkivüli értelmiségiek színvonala. Tehát igen nehéz ezekhez a tanfolyamokhoz megfelelő előadókat biztosítani, Ezt a kérdést is meg kellene vizsgálni. A párttag értelmiségieknek és a párttag mű­szakiaknak a továbbképzésére azért is nagyobb súlyt kellene helyezni, hogy ezzel mintegy saját bázist is teremtsünk a műszaki értelmiségiek szélesebb rétegű továbbképzésére. Az értelmiség es az emberek atneve­­lése hosszú folyamat, de különösen hosszú ha nem szervezzük meg a párton béül eléggé. - Az anyagiak kérdése. Ez csak meg van említve a jelentésben. Ez a kérdés az ideológiai továbbképzést feltétlenül, nagy mértékben érinti. Itt még nem az a helyzet mint a Szovjetunióban, hogy a műszakiak zöme egy munkakört tölt be, egy munkakörben dolgozik szak­­mailSlrés Így több idő jut ideológiai továbbképzésre stb. A műszakiak L-----c _l r ... n

Next

/
Thumbnails
Contents