Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1959-10-20
* # A kerület páirtszervez©teiben ae a'lapVetŐ késő és elmeri 43 «?ff»©ír egység mellett a politikai egység is megvan, A párt politikáját a pártonbelül alapjában egységesen értelmezik és valósítják meg, azonban egyes részkérdésekben még megtalálható úgy az opportűniz— mus, mint a szektáseág. Az opportunizmus egyes helyeken kifejezésre jut az osztály-béke hangulatban, Ebből ered az, hogy egyes párttagoknál osztalyidegen elemekkel szemben megbókés van. A vallásos ideológiai elleni harc vitelében is megnyilvánul az opprtonizmus, amikor kifejtik, hogy eredményesebb lenne, ha felsőbb intézkedések születnének a vallásosság, a vallásgyakorlás korlátozásár a. A szektásság megtalálható egyes elvtársaknál, akik nem akarják megérteni a tömegekért folyó mindennapos haro jelentőségét, szükségességét és minden feladatot a párttagok egy szűk rétegével akarnak megoldani,Megnyilvánul a dolgozók véleményének lebecsülésében, a bírálat elfolytásában. A jelenségek azt mutatják, hogy a szektás Vonások a gyakoribbak, a z eredmények egyeseket elbizakodottá tesznek. Igaz az is, hogy a revizionista nézetek nem kerülnek ma már nyíltan felszinro, de egyes esetekben a párttagokkal -J való beézélge t és elméi kiütközik a nacionalizmus kinyi lvánl táljában. A kerületi PB-nak és a pártszervezeteknek meg kell értetni ezekkel az elvtársakkal, hogy ezek a nézetek nagyon veszélyesek és károsak, ez ellen állandó ideológiai-politikai harcot kell folytat^ ni a pártegység, a párt- és tömogkaposolat erősítése érdekében. Meg kell értetni velük Kádár elvtárs Pártfőiskolai beszédében elmondottakat, melyben világosan kinyilvánítja, hogy a szektásság sem bocsánatos bűn. Mert az a személy, akit érint a párt politikájának a torzítása, annak teljesen mindegy, hogy balról, vagy jobbról torzítják azt el. ö nem ezt nézi, neto is érti, vsak azt tudja, hogy számára ez nem jó, A pártegység nem egyszer és mindenkorra adott, nem kinyilatkoztatásokon múlik A marxizmus-leninizmus élő tudomány, fejlődik a gyakorlat során. A párt politikája az adott történelmi időszaknak megfelelően fejlődik, változik, ezért az eszmei politikai egység erősítése is állandó folyamat. Elengedhetetlen az, hogy az alapvető kérdésekben ne legyen egység, de ezen túl a részkérdések világos megértetésével el kell érni, hegy szakadatlanul szilárdul-L r\Q 3°n a párt eszmei-politikai egysége. Csak is íq? tudjuk fokozni • a pár t tagé ág cselekvési egységét is a feladatok eredményes végre— I r n