Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1985-02-16
| — Dr. Sinkovits Mátyás, főigazgató főorvos, János Kórház A beszámolási időszak alatt a kerületi János Kórházban a szakrendelések 1.474.000 beteget fogadtak. Az egészségügyi építkezéseknek örülünk is, meg nem is. 206 millió forintot használtunk fel felújításokra, 90 millió forintot műszerezettségre. Az egészségügyet magasabb színvonalon kellen ellátni, de ez nem csak rajtunk múlik. A műszakiak képzése egyre inkább elengedhetetlen az egészségügyben is, hiszen egyre több mérnököt vagyunk kénytelenek alkalmazni. A műszerek 4-5 év alatt elhasználódnak, elavulnak, ezeket újakkal pótolni nem tudjuk, nincs rá anyagi keretünk. Szükséges lenne a javitási, karbantartási hálózat megoldása. Ha a diagnózis nem mindig pontos, kérjük az elnézést, de erről nem minden esetben az orvosok tehetnek, éppen ezért kellene a műszerek korszerű alkalmazása és az utánpótlás biztosítása. Az egészségügyben komoly műszaki létszámra van szükség. Az elmúlt 5 évben megvalósítottuk a progresszív ellátást, vagyis azt, hogy a beteget állapotának megfelelő helyen lássák el. Ezt egyrészt a járó- és a fekvőbeteg ellátás megfelelő kapcsolata, másrészt az osztályok szakprofiljának megfelelő beutalás teszi lehetővé. Az elmúlt 5 évben alakult meg a központi intenziv osztály és kialakítottuk a Il-es és a III-as belosztály intenziv részlegét. 5 éve veszünk részt Észak-buda infarktus ügyeletében. Az 1981-es integrációt zökkenőmentesen hajtottuk végre. Ez a szervezeti forma - a járó- és fekvőbeteg ellátás egy intézménybe egyesítésével - megteremtette a progresszív ellátás feltételeit. Medve elvtárs tájékoztatójában szintentartást, a szervezés továbbfejlesztését, a tartalékok feltárását, a krónikus betegek ellátását emelte ki. L------ 83 -