Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1985-02-16

c. / Továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a népgazda­sági és a helyi érdekek összehangolására. Ezen belül jobban kell tudatosítani, hogy a meghatározó a társadalom egészé­nek fejlődése. d. / A közgazdasági szabályzók ismerete és helyes alkalmazása szolgálja a hatékonyabb gazdasági-gazdálkodási tevékeny­séget . 2•/ A tudománypolitikai munkában: a. / Kutató intézeteink pártszervezetei a következő években is éljenek jelző, javaslattévő feladatukkal a tudománypoliti­kai irányelvek érvényre juttatása érdekében, dolgozzanak azok megvalósitásán. b. / A kutató intézetek pártszervezetei működjenek közre a kö­zép- és hosszutávu kutatás-fejlesztési tervek kidolgozásá­ban, a tervekben foglaltak megvalósításában és a kutatási eredmények hasznosításában. c. / Jobban ki kell használni a kerületünkön belül meglevő kap­csolatokat a kutatási eredmények felhasználásának meggyor­sítására, a meglévő kutatóintézeti, ipari és egészségügyi együttműködés bővítésére. d. / A kutatási témák megfelelő alakításával, érdemi kutatói mi­nősítésekkel, a kutatók minőségi cseréjével további javulást kell elérni, valamint biztosítani kell, hogy tehetséges fi­atalok bekapcsolódhassanak kutatási munkákba. 3./ Az egészségpolitikai munkában: a./ Tovább kell erősíteni az egészségügy szocialista vonásait, a gazdaságosabb, hatékonyabb kórházvezetést, fejleszteni kell a demokráciát. 1G?V\ r “i- 74 -L----------------_|

Next

/
Thumbnails
Contents