Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1975-02-08
Az, hogy amíg a felvetésünk ellenére a két kongresszus között sokszorosan több munkást vettünk fel a pártba, az értelmiség száma csökkent, és ezen érdemes elgondolicodnio Ha ezt generációs alapon nézzük, akkor a 45 utáni pártba léoettek úgy kapcsolódtak a partba, hogy illegális munkát végeztek, vagy Eötvös Kollégisták voltak, vagy MADISZ tagok. Addig a mostani fiatal értelmiségnek van ugyan KISZ szervezetük, kollégiumok, de nem olyan politikai csatározás okkal töltik az időt, mint azelőtt. Mekünk erre figyelemmel kell lennünk és kutatni az okát, hogy mégis hányadán áriunk a fiatalokkal# Bizonyos szakmákban, ágazatokban alig van párttag# Nem sikk párttagnak lenni. Ezt értem főleg a művészet területén, mert olyan hangok is vannak, hogy azért lépsz be a párttagok sorába, mert tehetségtelen vagy# Sokszor a mai fiatal megtagadja korábbi mivoltát, hogy érvényesüljön. Ezek nem jó jelenségek. Nyilvánvaló, hogy előbb vagy utóbb az értelmiség eljut a szocializmushoz. Azért az ember mégis azt hinné, hogy gyorsabban lehetne ezt csinálni. Nem türelmetlenségről van szó, mindez csak jelez egy olyan dolgot, amellyel k nekünk foglalkoznunk kell. A szakmai xejlesztéssel járó feladatokat nem tudják egyeztetni a pártfeladat okkal• Az értelmiséggel úgy kell foglalkozni, hogy növekvő szerepük van a termelés ágazataiban, alkotóbb és produktívabb munkára van szükség és ezt csak a munkás és értelmiség együtt tudja véghezvinni. Szeretnénk kérni, hogy majd a sorra kerülő választásoknál vegyék figyelembe, hogy az a pártbizottság, amely lemond, az mindenképpen eredményes munkát végzett. r n- 157 -L------------------—j