Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1970-10-10
b) a Központi Bizottság, a budapesti pártbizottság munkastílusa, munkamódszere a párt helyes politikai vonala további erősítése céljából, az új követelményeknek megfelelően változott; az új gazdasági mechanizmus bevezetésével megnőtt a pártszervezetek önállósága, hatásköre, felelőssége (beszámoltatási jog, káderhatáskör stb.); c) társadalmunk perspektívája, a korunkban lezajló tudományos-technikai forradalom, céltudatos belpolitikai törekvéseinkkel együtt fokozta valamennyi társadalmi réteg igényeit (életszínvonal, politikai ismeret, tájékoztatás); d) földrajzi adottságánál fogva kerületünk üdülő- és lakójellegű, népszerű kirándulóhely, a lakosság, a dolgozók összetétele alapján pedig főleg értelmiségi, sok az országos funkciót ellátó intézmény, hivatal, melyek tevékenységének hatása meghaladja kerületünk, sőt Budapest határait is. Mindezek a tényezők szükségessé tették: — a pártbizottság, a pártszervezetek elvi-politikai irányító munkájának eszmeiideológiai erősítését, — a beszámoltatás és ellenőrzés, a koordináció tartalmának és színvonalának emelését, — az állami és tömegszervezetek pártirányítása, a párt kádermunkája és az állami személyzeti munka színvonalának javítását, — a párt-, állami és tömegszervezetek közötti jobb munkamegosztást, a általános politikájának konkrét helyi alkalmazását, a helyi politika kialakítását, — a kerület jellegének, profiljának, a dolgozók összetételének, a lakosság politikai, ideológiai színvonalának, anyagi helyzetének, élet- és munkakörülményeinek, a várospolitikai célkitűzéseknek a korábbinál alaposabb figyelembevételét a politikai munkában. A pártbizottság a pártszervezetek munkastílusát, munkamódszerét e követelményeknek megfelelően fejlesztette. A pártszervezetek tevékenysége céltudatosabb lett eloterbe került a rétegpolitikai elemző munka. A kerületi pártbizottság megkülönböztetett módon foglalkozott: a) a gazdaságpolitikával, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével; b) várospolitika kialakításával; c) az egészségpolitikával; d) a k°zoktatá^, a tudományos intézetekkel, az országos és budapesti funkciót ellátó üzemekkel, hivatalokkal, intézményekkel; e) a párt belső életével, a kommunisták eszmei-politikai cselekvési egységével a part vezető szerepének fokozásával. 6 r Jim