Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1966-10-22
r ... n gazdasági ellenőrző munka. A nagyobo önállóságot széleskörű információnak kell megelőznie. A kerületi 1ÍEB részéről arra törekszenek, hogy a jövőben is segítséget nyújtsanak a„ vezetés munkájához és a termelés pártellenorzeséhez. Búza Mártonná elvtársnő elnöki kéri, hogy aki idő hiányában nem tudta megtenni hozzászólását Írásban juttassa el a kerületi Partbízótrsághoz. , , Felkéri Újvári Elvtársat a vita összefoglalásara. Uivári István elvtárs. A hozzászólók mindegyike kifejezte a beszámolóval--való égyeT^rí^sét. Javaslatokat tettek a további munkát illetően, kiegészítették a beszámolót, mind ezzel együtt sok hasznos útmutatást adtak. . Szerénytelenség lenne arra vállalkozni, hogy a hozzászólásokat egy összefoglalóban értékeljem. Ezt a most megválasztásra kerülő Part bizottságnak kell megtennie, figyelemmel a Budapesti Pártértekezleten és a Kongresszuson elhangzottakra. Ez határozza majd meg munkánk további irányát. . . , , Több hozzászóló említette, hogy ebben a kerületben súlypontot képez a PB, az egészségügyi pártszervezetekkel való foglalkozásra és a köznevelés területével való foglalkozásra* Ez többe kévésoe helyeselték is. Ezt az irányt a jövőben tartani kell. A most megválasztásra kerülő PB sem tud inasként dolgozni, csak úgy, ha a kerületben a legnagyobb súlyt képviselő pártszervezetekkel foglalkozik elsősorban. Azt is érdemes komolyan meggondolni, amit József elvtárs és Tétényi elvtárs mondott, hogy az arányok megfeleloek-e. Ez azt jelenti, hogy a kerületi PB össz munkájában nagyobb erőt fejt ki ezek felé a pártszervezetek felé, de ezt tovább is kell bontani a munka felfogást illetően, amire eddig is törekedtünk. Elsősorban úgy, hogy e pártszervezetek életével kapcsolatban két-három legfőbb kérdést" igyekezzünk kiragadni és értékelni. Változatlanul javasolja ennek az iránynak az elfogadását, mert helyességét a vita is bizonyltja. . , , _ Igyekeztünk a pártszervezetéknél, minden szinten es szervnél dolgozó elvtársak önállóságát biztosítani, .sem úgy, hogy munkájukat nem segítettük, hanem u :y, hogy a politikai munkát a társadalmi_munkát, ^ még megbecsültebbé tettük. Ezzel kell még többet foglalkoznia a Pártbizottságnak, hogy a közösségért végzett munkát még rangosabb helyre emelje. Egyetért Sarlós elvtárssal abban, hogy a kommunisták egymás közötti kapcsolatát tegyük még bensőségesebbé. Több észrevétel van a beszámolóban a felsőbb párt és állami szervek felé. a nevelő intézetekkel kapcsolatban nagyon súlyos problémák vannak, amiket szintén meg^keli oldani. Ez vonatkozik az egészségügy állami irányításának krédésére stb. Végezetül megköszöni a PB néveben mindazoknak, akik segítették a kerületi PB munkáját és kéri további támogatásukat. Megköszöni_aaok munkáját, akik elkerültek a kerületből, szeretne elköszönni a közeli napokban tőlünk elváló elvtársaktól, Gyarmati elvbarstol, 1 aki más területre kerül, Ág elvtárstól aki nyugdíjba megy. Ezt az alkalmat használja fel arra, hogy az uj munkásőr parancsnokot Laczkó György elv társat bemutassa a Párt értekezletnek. Ken , hogy az ő munkáját is segítsék. Az elvtársak munkáját még egyszer megköszöni, kéri a pártértekezletet, vegye tudomásul a PB lemondását. L-—“ [