Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1962-10-17
A pártszervezetek politikái es szakmai kerdesekkel alaposaóban szakszerűbben foglalkoznak, a fe-Jadotokab a kommunisták mo^gosibo erejével oldják meg. Ezt bizonyítottak az ősszel lei oly u vezeloseg— választó tag gyűlések és a kongresszust előkészítő küldöttválasztó . tag gyűlések és pártértekezletek is. Pártszervező beinkben a kollektív vezetés érvényesítésére mindenütt nagy gondot fordítanak, eziránt nagyfokú felelősségérzet nyilvánul meg. Pl. a vezetőségválasztás munkájára az volt jellemző, hogy a párttagság egészével es sok partonkivűli dolgozóval is beszélgettek a párt politikájáról, a helyi pártszervezet munkájáról, a pártvezetőség és a kommunisták magatartásáról. A munka erbekelesec, a tennivalók meghatározását ezek alapján végeztek. O Kezd gyakorlattá válni a K.B. munkamódszere, hogy egy-egy fontos kérdést sok ember bekapcsolásával széles plénumok előtti vita alapján dolgoznak ki. A fontosabb pártpolitikai kérdéseket általában az arra illetékes pártfórum elő viszik és az dönt. Es benként azonban még találkozni ennek be nem tartásával. Pl. tagjelőltségi idő maghosszabbításában a vezetőség döntött és nem a taggyűlés. A pártszervezetek vezetőségi tagjai.egyenjogúak a kérdések eldöntésében, azonba a gyakorlati munkátáar még van kívánni való egyes párt\/cl nnah t vezetőségi tagoktól^akik nem aktivak nemcsak abban az értelemben, hogy a végrehajtásból nem veszik ki részüket, hanem a javaslatokkal kapcsolatban sem fejtik ki álláspontjukat. A Párt VIII. Kongresszusának irányelvei megnövekedett követelményeket állítanak a pártbizottságok, a pártvezetőségek elé. A feladatok megoldása lent történik a gyárakban, a mezőgazdaságban, az intézményekben, hivatalokban. ®z komolyén megköveteli a pártbizottságok és a pártszervezetek irányitó munkájának megjavítását. A munka eredményesebb végzése megkívánja, hogy tovább növeljük a pártbizottsági tagok, a pártszervezetek vezetőinek elméleti, politikai és szakmai felkészültségét. Az irányitó munka színvonalának emelése érdekében, a megnövekedett követelményeknek megfelelően keressük az újat, a célravezetőt, a jobbat. Konkrétabb, az ügyet jobban előrevivő határozatokat hozunk, a határozatok végrehajtásában legyünk következetesebbek, hogy ne legyen vlapja az olyan véleményeknek, hogy a K.B. jó határozatokat hoz, de lent nem mindig megfelelően hajtják azokat végre. L--------------------------| r n