Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1962-10-17

foglalkozás és a munkaoktatás célját. A középiskolákban mindenütt beindult az 5 + 1 jellegű oktatás. A keretek tehát megvannak és kezdenek értékes-tartalommal megtelni. Az iskolai nevelomunkéban jelentős segítséget nyújtottak az ifjúsági szervezetek is. Jelentős változás ment végbe a fiataloknak e szerve­zetekhez való tartozásában. Mig 1959-ben a tanulók 59 százaléka volt­­kisdobos, vagy úttörő, jelenleg ez a szám 86,1 százalékra nőtt* Az iskolai KlSz szervezetek taglétszáma is jelentős mértékben megnö­vekedett. A KISz Bízott :ágnak és az Úttörő Szövetségnek többet kell foglalkoznia az iskolai szervezetekkel, elsősorban a vezetőket kell önálló munkára nevelni annak érdekében, hogy a tanulmányi munkában és a munkaoktatás segítésében még erőteljesebb legyen az előrehaladás. Kerületünkben három felsőoktatási intézmény működik: az Iparművészeti Főiskola, a Testnevelési Főiskola és a Tanítóképző Intézet. Az elmúlt három év folyamán ezekben az intézményekben is komoly munka folyt az oltetás és nevelés színvonalának emelese, az oktatás es elec szoiosabb kapcsolatának megvalósitasa erdeiceben. Mind a három felsőoktatási in­tézményben megkezdődtek és eredményesen folynak a tananyag és az oktatási módszerek korszerűsítésével kapcsolatos munkák. Van előre­jutás az oktatók eszmei—oolitikai bovabbkepíse seben* Az elmúlt három év alatt mind a három intézmény ért el eredményeket hallgatóinak erkölcsi-politikai nevelésében is. A rend és fegyelem megfelelő, a hallgatók többsége rendszeresen tanul, tapasztalható fejlődés polibi— ^ ' kai és társadalmi aktivitásuk területén. Annak elérése érdekében azon­ban, hogy ezen felsőoktatási intézményekből a társadalmi igényeknek megfelelően képzett, kommunista világnézetű szakemberek kerüljenek ki, még sok a tennivaló. Ennek sikeres megvalósítása megköveteli a tananyag korszerűsítésével való további elmélyült foglalkozást, - korszerű programok, jegyzetek és tankönyvek készítését. Az oktato—nevelomunka színvonalénak emotose érdekében itt is növelni kell az oktatómunka pedagógiai tudatosságát ás harcolni kell az oktatók egy részénél még mindig megnyilvánuló - a pedagógiát lebecsülő - szemlélet ellen. Tudományosan is többi kell foglalkozni a felnőtt oktatás módszertani kérdéseivel. Felsőoktatási intézményeink munkáját abban az irányban kell tovább fejlesztenünk, hogy abban az oktató', nevelő és tudományos munka egységet alkosson. Mind a három felsőoktatási intézményben az oktatók eszmei-politikai L----­r ... n

Next

/
Thumbnails
Contents