Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1962-10-17
kórhazainkban komoly felújításokat hajtottak végre és minden intésetünkben jelentős tatarozás!-munkákat végeztek. A beszámolási időszakban készült el a kerületi községfejlesztési alapból az uj TBC gondozó intézet. Egészségügyi dolgozóink lakás problémájának nagyobb mérvű enyhítését segiti a Fővárosi Tanács pénzügyi keretéből most épülő ésez év novemberében átadásra kerülő 21o személyes kerületi nővérotthon. Az ötéves tervben az Országos Korányi TBC Intézetben uj, modern, korszerűen felszerelt mellkassebészeti pavilon létesül és a következő ötéves tervben pedig teljesen uj Onkológiai Kutató Initeet épül. Az elmúlt három év alatt a kórházak müszerellátása jelentősen fejlődött és komoly lépéseket tettünk előre az e téren lévő lemaradás felszámolására. Kórházaink fejlődésében komoly eredményként kell-elkönyvelni, 'hogy az elmúlt három évben jelentős létszámfejlesztés történt. Különösen a nőver létszám fejlődött kedvezően. így pl. a János kórházban 80, az Országos Korányi TBC Intézetben több mint 3o uj nővér állt munkába. Az Onkológiai Intézet egyes osztályain megfelelő létszám fejlesztéssel bevezették a 6 órás munkaidőt. A^j élért eredmények mellett szólnunk kell a meg fennálló komoly hiányosságokról is. Mindenek előtt arról, hogy kerületünkben a kórházi ágyak létszáma a beszámolási időszakban nem fejlődött megfelelően. így több helyen, - elsősorban belgyógyászati vonalon - igen nagy a zsúfoltság. Emellett nehézséget okozott, hogy a felújítások, beruházások kapcsán ^ végzett építkezések rendkívül lassan folytak és igen sok panasz volt az építkezések gyakran rossz minőségére is. Változatlanul komoly nehézséget okoz, hogy a műszaki, gazdasági és kisegítő munkakörökben a létszámfejlesztés sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tartott lépést a követelményekkel. Ezzel magyarázható többek között, hogy egészségügyi intézeteink a helyesnek tartott és tervbevett kórházi kultúra fejle® tést általában nem tudták megvalósítani. Kerületünk egészségügyi munkájának megbecsüléseként könyvelhető el, hogy a területi elvvel kapcsolatos úgynevezett sáv-rendszert országosan először a János kórházban vezették be. A kórház párt- és állami vezetése, jó kollektív munkája eredményezte, hogy a kezdeti nehézségeket sikerült legyőzni és ma már ez a rendszer általánosan elfogadott gyakorlattá vált, A kerület lakosságának egészségügyi ellátását javította, hogy sikerült megvalósítani a területi elvet. Ezzel egyidejűleg megvalósult az egységes beteg beutalási rendszer is. A területi elven alapuló fejlettebb L egészségügyi ellátást előmozdította az is, hogy további 23 körzeti m-----------------------------------------------------------------------------------—----------------------------------------------------------------r . n