Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1959-10-24
értelmiségi csoportok helyzetét, - hogy először a pedagógusoknál, a kutatóknál es az egészségügyi értelmiségnél kell előbbre lepni. Ennek alapján indult meg 1958-ban a pedagógusok részére szervezett hároméves filozófiai tanfolyam az 56o pedagógusból 32o fővel. Az első év tapasztalatai kedvezőek. Ebben az évben megszervezzük a Központi Fizikai Kutatóintézetben a tudományos kutatók részére a szervezett ideológiai továbbképzést. A Párt művelődés poltikai irányelveinek megjelenése után a kerületi Pártbizottság és a pártszervezetek nagyobb figyelmet fordítottak a munkások, a dolgozók általános műveltségének emelésére, szakmai továbbképzésük biztosítására. Soha nem volt olyan nagy az érdeklődés a továbbtanulásra, mint az utóbbi időben Pl. fl 4 legnagyobb üzem, és a K.F.K.I. összesített adatai a következők, Egyetemre, Főiskolára 117 fő, technikumra, gimnáziumba 39o fő, ált.iskolába 221 fő jár ez mintegy . 36 -21