Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.16.a/12)
1986
-------———————----* > . i é i- 16 -\ i ' | j A jelenlegi politikai irányitási és szemléleti gyakorlatunk a pártmunkában is mindenképpen korrigálható abban, hogy sokkal szélesebben és konkrétabban kell figyelemoe vennünk a műszaki fejlesztés gazdasági-társadalmi kölcsönhatásait, azértis, mert az emberi tényezőre, az ipari irányításra, vagy a műszaki koncepció gazdaságpolitikai eredményességre törekvő cselekvések is csak az emlitett szélesebb összefüggések figyelembevételével érvényesülhetnek. Ebbel az is következik, hogy a pártmunka minden szektorában konkrétan meg ^ kell jelölnünK a tartalmi súlypontokat, és a kellő egymásraépitettséget. Ez ugyan a párt működésének elveiből adódóan evidenciának tűnik, de a gya^ korlatban korántsincs igy. Sokkal inkább szélsőségeket mutat a gyakorlat atekintetben, hogy e feladatokkal nagy általánosságban foglalkoznak; /ott is, aho] az adott párttestület számára sem a kellő áttekintés, sem a megfelelő mélységű előkészítés feltételei nincsenek meg, másrészt pedig egyes részfolyamatokkal, jelenségekkel a felsőbb szintű pártirányitás is /sokszor kényszerből adódóan/, de kelleténél nagyobb erővel foglalkozik. A budapesti feladatmeghatározásban - szoros összefüggésben a gazdaságpolitikai, a tudománypolitikai, és az oktatáspolitikai tevékenységgel - végig kell gon- ^ dőlnünk, hogy sokkal közvetlenebb, tartalmi orientációjú munkamegosztást magában az apparátusban is. Tartalmi szenpontból egyértelmű, hogy a műszaki fejlesztés társadalompolitikai összefüggéseinek vizsgálata,a gyökeres megujitás megalapozását szolgáló ideológiai elemzés ás érvrendszer konkrét végiggondolása a fővárosban is halaszthatatlanná vált. A propaganda e területén a konkrétság és a megfontoltság elemeit lényegesen erősiteni szikséges. Ma a politika komolyságát kifejezetten rontja a konkrét súlyától sokszor megfosztott pragmatikus megfogalmazás, a frázisszerű sztereo, tip:ák ismételgetése és a konkrétság látszatába öltöztetett semmitmondás. Az utóbbi években sikeresnek bizonyultak azok a tanácskozások, amelyek a valóság érdemi feltárására , vitára alkalmas légkört teremtettek. E gyakorlatot folytatni, szélesiteni érdemes. Pol.'.tikai meggyőző munkánk homlokterében a folyamatok, összefüggések magyarázata, megértetésének segitése kell hogy álljon. Ebben a párttagokat több 1A