Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.16.a/11)

1986-05-23

- G -Ennek során is tapasztalnunk kellett, hogy kevesebb hang­súlyt helyeztek a munkahelyi lene tő cégekről való eszmecserének, az ottani változások, új folyamatok kibontakozásának szüksé­gességére lényegesen kevesebb idő jutott, mint a "nagypolitiká­ra" , Ebben szerepe^ játszott az is, hogy !-^ j vezetői; HryLiíQissgss - annak színvonalát kifogásolva - .lebecsüli / ív*, , a pártoktatáot, nem tekinti a közvélemény formálás egyik esz- f ^ i közének. , j • hü. ^ A szemináriumok nagy rószo jól szolgálta az eredeti célkitűzést; a XIII.Kongresszus határozatainak feldolgozásával elősegíteni a szociolizmusve1 fogás változását, a párt cselekvési egységé­nek, alapvető kérdésekben a konszenzusnak a kialakítását. A tudotvormában általa felhasználható eszközeivel igyekezett hozzájárulni n párt ideológiai egységének alakításához. üoztönözto az olvasást, az elmélyülést, felkeltette a szélesebb körű tájékozottság és a politikai folyamotok feltárása és meg­értése iránti igényt. Továbbra sem változtak azonban lényegesen azok a feltétele!;, f-N amelyek korábban is akadályozták az eredmény ességét. Gondot jelent a részvételi fogyóiéin. Akadályozó tényező az is, hogy csökkent az emberek szabadideje, ennek következtében a pártoktatásra szánt idő nőm különíthető el az egyéb pártrendezvényekre fordított percektől. TJcm sikerült a propagandisták körében lényeges változást elérni. JA különböző szintű vezetők nem érdekeltek abban, hogy a párt propagandistáiként jelenjenek meg. Hasonlói .nehézségek vcnno!<\ a fiatalokkal is, ez errerirbjex! azonban o1 rfisprbnn A,döprob 1 éná!; I j olerrtlvéznok^J Az 1985/0G,évi pórtoktatáo - a tovább nehezedő föltételek ellenére - megfelelt a célkitűzéseknek, elfogadható szinten ós formában képviselte a párt politikáját, mozgósított a határozatok vég­­rchajtáoára. iL ' — C_ ^ C— p K- r——-—, I " —***~~T—i i — - ----------------------------------------------------­­-------ii ------------------­­———........................................................................~J

Next

/
Thumbnails
Contents