Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/11)

1984-02-03

—————^ ^ ^ ***** í* . I 1 Az 1980-ban megtartott kerületi Pártértekezlet fontos feladatként jelölte meg azt, hogy a kutatás.területén dolgo­zókkal társadalmi súlyúknak, a gazdaságban és a közéletben el­foglalt szerepüknek megfelelően foglalkozzunk. Azóta kétszer került a téma napirendre. A Pártvégrehajtó Bizottság 1980. junius 18-án megtárgyalta az MTA intézetekben működő pártszervezetek munkájáról szóló ^ átfogó jelentést, amely elemezte és értékelte az alapszerve­zetek belső életét, a pártszervezetek helyét és szerepét a tudománypolitikái célok intézményi megvalósitásában, az esz­mei-politikai és cselekvési egység helyzetét, a kádermunkát, a pártszervezetek segítő, ellenőrző munkáját az intézeti feladatok végrehajtásában, a tömegszervezetek és mozgalmak irányítását és az intézményen kívüli kapcsolatokat. 1982. julius 23-án a Közgazdaságtudományi Intézet pártveze­­tosegenek szóbeli beszámolója került a PVB elé, a párttagság eszmei-politikai, cselekvési egységének megteremtése érdeké­ben kifejtett munkáról. n : i. A kerületben 6 akadémiai tudományos intézet működik, közülük 3 természettudományos, 3 pedig társadalomtudományos profilú. Megítélésünk szerint a kutatóintézetekben összessé­gében hasznos és eredményes tudományos munka folyik. A gaz­dasági környezet megszigorodása természetszerűen a kutatás te­rületen is érezteti hatását. Csökkent a központi finansziro­­zásu kutatások száma, a beruházási keretek, az anyagbeszerzés ^ lehetőségei ®s a kutatást szolgáló egyéb feltételek is évről ' évre szükebbek lettek. A ^korábbinál is élesebben jelentkezik a káderutánpótlás prob­lémája. A jelenlegi helyzetben gyakorlatilag szinte lehetet­lennek tűnik fiatal kutatók felvétele. , G ( ■ _______________________; _________________________I ■ t, I

Next

/
Thumbnails
Contents