Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/11)

1984-02-03

-■> ' i I i- 4 -A kerületi Pártbizottság kutatói aktivák rendszeres megszerve­zésével segiti a pártszervezetek eszmei-politikai munkáját. . Tapasztalataink szerint a kutatóintézetek dolgozóinak hangulatát is elsősorban a nemzetközi és országos problémák, valamint saját tevékenységük társadalmi megítélése határozzák meg. A nemzetközi kérdéseket illetően nyugtalanság tapasztal­ható a kelet-nyugati kapcsolatok megromálása, a fegyverkezési verseny fokozódása, és a háborús veszély megnövekedése miatt. A párt és a kormány külpolitikáját a kutatók döntő többsége elfogadja és támogatja. Belpolitikai vonatkozásban a párt programját, határozatait támogatják, helyesnek tartják. A szocializmus építésének prob­lémái, ellentmondásai azonban igen intenziven foglalkoztatják a kutatókat. A párt vezető szerepével és a politikai hatalom gyakorlásával kapcsolatban a párttagok és pártonkivüliek között is problé­mákat okoz az, hogy nem látják tisztán, hol van a pártszer­vezetek tényleges mozgástere, miként tudják - a demokratikus centralizmus mechanizmusának megfelelően - a születő határo­zatok kialakításának folyamatát befolyásolni. A kommunisták­kal szemben támasztott elvárásokat nagyobbnak Ítélik, mint a lehetőségeiket. Ez a felfogás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az önzetlenül végzett társadalmi tevékenység egyre in­kább háttérbe szorul és ahhoz is, hogy mind körülhatárolha­­tobban kitapintható egy olyan politikailag mozdíthatatlan rétég, amelynek magatartásformája sem a párt politikájának aktív támogatását nem jelenti, sem ellenzéki jellegűnek nem tekinthető. A politikai hatalom gyakorlásával összefüggésben vetődik fel | az is, hogy a különböző szinteken és kérdésekről megrende­zett politikai és szakmai viták egyre formálisabbak, szubjek­tivebbek. Sokan úgy vélik, hogy számos távlati elképzelés kialakitasanak szükkörü voltat kivanjak utólagosan széleskörű vitákkal ellensúlyozni. Kevés figyelem irányul arra, hogy a tényleges előkészítés is széleskörű legyen és mindazokra ki­terjedjen, akik az adott temaban kellő szakértelemmel és ta— i 3 ■i i _____ 4 iiMisanE m------------------------------------------------ l mm m w «/> mm i^ij 1 ■ 11 -------------

Next

/
Thumbnails
Contents