Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.16.a/11)
1981
. > ■' é *- 5 -A szemináriumi foglalkozások és az MLK-án szerzett tapasztalatok összegzését az MSZMP Budapesti Bizottságának megküldtük. ^ X^flzetközi élet kérdéseit tárgyaló szemináriumokon évrőlévre nő a hallgatók száma. Ezt tükrözi az a felismerés, hogy belső fejlődésünket nem lehet a külső körülmények tanulmányozása nélkül vizsgálni. A tankönyvi témák mellett, illetve azokkal összefüggésben az ^ alábbi kérdések foglalkoztatták leginkább a hallgatókat:- A kommunista pártok együttműködése, egymáshoz való viszonya.- A szocialista közösség országainak helyzete - ezen belül az együttműködés, KGST tevékenység, stb.- A lengyel helyzet.- A fejlett kapitalista országokkal kapcsolatos politika.- Irak-Irán háborúja.- Az SZKP XXVI.kongresszusa.- Az USA elnökválasztás- stb. O Az érdeklődés az adott témakörök iránt általában megmutatko^ zott a hallgatók javuló felkészülésében, a vitákban. Ugyanakkor vannak még olyan hallgatók, akiknél a tanulásban rendszertelenséget tapasztaltak. Olyan fontos alapkérdésekkel, mint pl. a békés egymás mellett élés elvi kérdései, vagy a kapitalizmus általános válságának problematikája nem kellő mértékben ismerkedtek meg egyes hallgatók. A lengyelországi eseményekkel kapcsolatban a szocialista épitőmunka eredményeiért, a társadalom további fejlődéséért érzett aggodalom kapott hangot. Élesen vetődött fel a párt vezető szerepének és tömegkapcsolatainak kérdése. Sokan várják, hogy a lengyel testvérpárt rendezze végre sorait, és a hibákból okulva valós, tartalmas prográmmal álljon elő. 1 ________________________________________________flf_____________________________________________