Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/10)
1985-09-03
. > , é- 4 -3*/ A kommunisták feladatai- A kommunistak járjanak elen, mutassanak példát az ifjúság köreDen vogse«c politikai munkában. őzemélyes meggyőzéssel járuljanak hozzá, hogy a fiatalok körében vonzóbb, reálisabb, hitelesebb kép alakuljon ki a szocializmusról, a pártról. Vállaljanak nagyobb részt a fiatalok világnézetének, politikai emberi magatartásának formálásáról. A szülőit egy ieoze az anyagi gondoskodást nem párosítja gyerT mekei munkára, önállóságra és felelősségre szoktatásával, item tudatosítja bennünk, hogy a javakat csak kitartó erőfeszítéssel, küzdelmek árán lehet megszerezni. Ezért a fiatalok viszonylag felkészületlenül találkoznak az önálló életkezdés sohasem könnyű feladataival. Emiatt fokozottabban kell, hogy növekedjen a család, a kommunista szülők felelőssége és szerepe a környezetükben, munkahelyükön és lakóterületükön élő fiatalok nevelésében.- A kommunisták fiatalok között végzett politikai munkájának legjobb módszere, ha közöttük vagyunk, velük együtt dolgof zunk, vallatjuk a párbeszédet, őszintén válaszolunk kérdéseikre. 4./ A párt szervek feladatai- A pártszervezetek érjék el, hogy az ifjúsággal való foglalkozás, az ifjúság nevelése a mindennapi politikai munka természetes és tudatos részévé váljon. He tekintsék reszort!eladatv naic a f iaűaloUj.kal való x oglalkozast, minden porzzag köz élességéként tartsak.-űr:.úrnőn és ösztönözzék o tevékenységet,- Intenzivebb felvilágosító, tudatformáló munkát kell végezni a párttagok körében az ifjúságpolitika elvi és gyakorlati kérdéseinek jobb megismerése érdekében. • - A párttestületek tagjai törekedjenek a fiatalok helyzetének, ; gondolkodásának, gondjainak megismerésére, erősítsék személyes kapcsolataikat a xiatalokkal, aujanak meggyőző valaszo— kaz kérdeseikre. A testületek döntéseik kialakításánál mérlegeljék azok ifjúságpolitikai hatását is, és vegyék figyelembe a KIEZ szervezetek véleményét a fiatalokkal kapcsolatos döntéseikben. 1 /G I______________ _______-------——^ —