Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.16.a/9)
1987-06-17
i- 6 -A vállalatvezetés egyik alapvető feladatának ezért a szervezés, és a számítástechnika meghatározd szerepének helyreállítását, a részfeladatok megoldása helyett egy átfogó, rendszerszemléletű szervezés-fejlesztési koncepció kidolgozását és következetes megvalósítását tartjuk meovalósitandonak. Ennek érdekében - többek között - javasoltuk: erősíteni a vezetés és a szervezési munka kapcsolatát, biztosítsa /az Igazgatói tanács/ a szervezési feladatok személyi-és tárgyi feltételeit: az együttműködő intézmények szerződésben kikötött feladata legyen a kidolgozott javaslatok bevezetésében való részvétel: biztosítani az alapozó szervezések és a számítógépre szervezések összhangját, helyes arányát: szélesebb körben alkalmazza az értékelemzést: fejlesszék tovább élért eredményeiket a szervezés és a számítástechnika alkalmazásában, bele értve a külföldi kapcsolataikat is: biztosítsák a szervezéssel foglalkozó dolgozók továbbképzését. A vizsgált vállalatok a NE3 javaslatait nyilatkozatban - elfogadták. ,J• ^• A_társadalmi tulajdon védelmének helyzete az építőiparban folytatott vizsgálat arra mutatott, hogy a vállalatok működése megfelelő belső kidolgozási okmányokkal szabályozott. A karbantartott szabályzatok /szervezeti, és működési, bizonylati, leltározási stb./ az érintett munkaköré dolgozóknak rendelkezésre állnak, azokat ismerik. A szabályzatok tartalmazzák azokat az előírásokat, melyek a társadalmi tulajdon védelmét szolgálják. Az anyagok, eszközük, és szerkezetek felhasználása terén - a vételezéstől az elszámolásig vizsgálva - minden egységnél megállapítható hiányosság. Az alkalmazott okmányokról gyakori esetben h iányoznak szükséges adatok /aláírás, mennyiségi megjelölés/. Gyakori az aláírói illetéktelenség vagy összeférhetetlenség. A munkahelyi anyagelszámoltatás rendszere szervezetenként eltérő. Az adott I feltételek mellett annak gazdaságossága viszonylagos. Az anyagi érdekeltség alkalmazott rendszere nem is ösztönöz a pontos anyagfelhasználás kimutatására, mivel a felhasználás elismerését számlázás utján érvényesíthetik a megrendelőknél. Vagyon elleni bűntett gyanúja miatt a rendőrséghez ismeretlen személy ellen tett feljelentés megfelelő eredmény nélkül zárult. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett mulasztások feltárásakor az illetékes vezetők megfelelő intézkedéseket /fegyelmi felelősségrevonási határozat, kártérítési határozat/ tettek. A szervezetek a vizsgálatot készséggel fogadták, és néhány kérdésben azonnal intézkedtek. Újra szabályozták a képviseleti és aláírási joggyakorlást. Az anyagutalványozásra jogosultak jegyzékét elkészítették, és minden szükséges helyen kifüggesztették. Újra szabályozták az anyaggtalványok útját. , Kisszövetkezetek főállású belső ellenőrt állított munkábq. A vizsgálati megállapítások alapján felhívtuk a vállalatok és kisszövetkezetek vezetőit a jogszabályokban előirt belső szabályzatok kidolgozására, ili. pontosítására. Az előírások maradéktalan betartására. Javaslatokat tettünk az anyaggazdálkodás eredményességének javítására, ösztönzőbb anyagi érdekeltség kidolgozására, és alkalmazására. , i_________ _ _____________________________________M _____________________________________________________________________ * MMHÉMMlMli mm m *m i-------------------------------------------------r—^------------------------------------------