Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1985-11-15

■ 1 ■ — mwm ■) m ' »^jj ■■ ■ -------^^ :?- 6 - j 1.6.1 lány vállalatnál a felkészülési idő egybe esett a szak­szervezeti választásokkal. A savarok elkerülésére a párt­szervezetek bevonásával, öccsevontán végezték el a kollclt­­tj,V£| eW° tömésével a felkészítést, őssel is cegitvo, hogy nmei kisebb erét és energiát vonjanak cl a termelőmunkától. III. As, áötcroa _éc az azt követő időszak tanasstalatai: A már megvalósult néhány /5 VT.-, 2 77;/ áttérés tapasztala­­ta ast mutatja, hogy as előkészítést és alalmié ülést szer­­f" vosett és fegyelmezett módon hajtották végre. || j Linóén vállalatnál as előzetesen egyeztetett jelölteket I /igazgató, 71 elnök, helyettese/ választották meg. Az áttérést jelentő üléseken az alapitó szerv, a kerületi PL és helyi társadalmi szervek képviseltették magukat, As alakuló 71 üléseken as útmutatókban rögzített napirendek szerepeltek. A VI titsstségvisclőjóre Gs LL vezetője tette meg az o lő­tér jcsz oös'c,raig az igazgató személyére vonatkozóan egy-két kivételtől eltérően az alapitó szerv jelenlévő képviselője, kedvezőtlen tapasztalat, hogy a már megválasztott igasgaté­­ő*‘s lla^ c- occJk utólag adott ki követelményt és feladatokat. Az alakuló üléseken vagy azok előkészítése során mcgfogal­­r' másodott az igazgató alapbérének emelése. Volt ahol a párt­szervezet kezdeményezte /AC/ volt aliol már a megválasztott VI tagok, egy része. Kerületünkben egy vállalatnál sem emel­té]: a megválasztott igazgatói: fizetését, általában olyan döntést hoztak, hogy az 198:. évi eredmények ismeretében térnek vissza rá. iÖL'b vall ellátnál, ahol korábban nem volt /líIV, VAfíTTIf/ c VI egyeztette a hatáskörlleg illetékes pártszervezettel az igazgatónak vezérigazgatói cin használatát engedélyezte. f néhány alakuló ülésen a VI tagol: egy része - elsősorban a c.o.i0o,,o.L külciö c cck közül - választói környezetük érdekeit képviselve szóltak hozzá. A hozzászólásokban nőm annyira a w Hala o c gesz óz érintő tulajdonosi szemlelet, mint' inkább valami ezükebb rmmkehelyi érdekképviseleti magatartás volt t... V ■. -’-n I /A ■ " ~ " * " —..—________ __]

Next

/
Thumbnails
Contents