Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-03-05

A kerületi PVB 1980. május 7-i ülésén áttekintette a kong­resszusi es felszabadulási munkaverseny félidős eredményeit es meghatározta a jubileumi verseny irányításában a párt­­szervezetek további feladatait. A kongresszusi és felsza­­adulasi munkaverseny tapasztalatait a kerületi PVB 1981. maroius 11.-én összegezte, érvényben tartva az 1980. május 7-i ülésén hozott határozatát. A határozat végrehajtásában a pártszervezetek kezdeményező­­ok voltak, es a meghatározottak egy részét végrehajtották. r~ 1;en Slkerult árdoabon előrejutni a hármas jelszó összhan,-­jmiak megteremtésében, és az ifjúsági versenyformák széle­sebb korti elterjesztésében. Ebben a pártszervezeteken kí­vülálló okok is közrejátszottak. A gazdasági élet nehézsé­gei, a megváltozott gazdasági körülmények és követelmények, a szocialista versenymozgalomban is éreztették hatásukat. A kerületi PVB ülésekre beterjesztett Írásos anyagok is tartalmazták, de az azt követő időszakban lefolytatott célvizsgálatok, a pártszervezetek testületi ülésein és e-yéb xorrotokon szerzett információk megerősítették, hogy a szo­cialista munkaverseny szabályzását a gyakorlati élet túlha­ladta as °zt “apjaink gazdasági és politikai követelményei­­hea szükséges igazitani, A gyakorlatban tapasztaltakat alátámasztotta a szocialista bngadvezetők VI. országos tanácskozásának állásfo-lalása Í3 . A szocialista munkaversenyt újra szabályzó MT-SZOT-KISZ KB együttes rendelet megjelenése szükségessé teszi a munkaver­seny eddigi szakaszénak áttekintését, eredményeinek, és alapvető hiányosságainak számbavételét, elemzését, és ezek ismeretében a további feladatok meghatározását, I I r *>.. __ ^ — ------------------­­^ ^ m*** .m* i

Next

/
Thumbnails
Contents