Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-01-31

i- 8 -uw -Fenti alapelvek alapján állítottuk össze a BLKI- vel és az alvállalkozóinkkal egyeztetett 1983. évi lakásépítési programunkat. Ennek eredményeképpen az átadások ütemessége a korábbi évekhez képest je­­, lentősen javult, főként megszűnt a IV. negyedévi \ "hajrá", a decemberi átadásokat azonban, célkitűzé­ssé ink ellenere sem.sikerültkiküszöbölnünk. ^Az 1983. évben bekövetkezett fogadószint épités ké­sedelmek következtében /a tervezettnél több mint 1400 lakás fogadószintje nem készült el/, valamint f\ a közmüvek hiánya miatt /mintegy 700 lakás az első fl/j félévben lényegében elkészül de nem lesz üzembehe­{/ i lyezhető csak a III. negyedév végén/ az 1984. I.^ * i félévi átadás aránya tovább nem javítható. így vál­® | tozatlanul számolnunk kell mintegy 2500 lakás IV. \ n.évi, ezen belül mintegy 350 lakás decemberi átadá­­\sával. A lakásátadások ütemességének alakulása tehát 1982- 84 évek között az alábbiak szerint alakul: M. egység: lakás 7 Negyedév __________ Ev . '—XT nT III. IV. Összesen 1982 tény - 1^, 1845 ( 7-344^9 7184 1983 tény 773/^244 lV, k 1520'" 1900 6854 1984 terv 726 1880x 2520 2418 7544 f**\ i~L] 33,^ 32) °£~ Ih \ x Ezen felül 700 lakás készül el, dedósak a III. II negyedévben lesz üzembehelyezhető /Pók u. Káposztás­(J megyer/. h /A decemberi átadásra tervezett Rigó-Pálya úti épü-V \ let munkaterülete 1984. január közepén még nem állt \j rendelkezésre, a kispesti 312. jelű fogadószintje V pedig az 1983. évi időszakos hitelhiány miatt jelen­­■\ tős késedelemmel készül.el./ ad. 11. A lerggycl_munkaerő alkalmazása a fővárosig • . 777..feladatok teljesí tése érdekében__. . 1983-ban . . . . Az ÉVM engedélye alapján 1983. évben 1800 eUb érték­ben kötöttünk szerződést a TESCO-val, lengyel munka­erő alkalmazására. Ebbő 1 a keretbe) 1. eves átlagban 170 főt fog! a-koztat tünk, kizárólag budag ,i célcso­i 34-------------------------------------------------------------------------------------------------’ i

Next

/
Thumbnails
Contents