Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-11-28

é « ~ 4 — 0 A kerületi lakásállomány 2o %-a még 1955. előtt épült és mind­­ezideig felujitatlan. A felújítási és javítási igény fokozó­dását pénzgazdálkodási és kapacitás gondok kisérték, amelyeket i vállalati erőforrásokkal es különböző intézkedésekkel csak részben sikrült áthidalni. A közvélemény igen kritikusan és türelmetlenül Ítéli meg az IKV munkáját és a felújítási, fenntartási tevékenységet. Szólni kell arról is, hogy a lakásárak irreálissá válása, , valamint az építőanyagok többszöri áremelkedése kritikussá (. tette a helyzetet. A XII, korg’esszus óta eltelt időszakban a kerületi közoktatási intézmények tárgyi feltételeinek alakulása kedvezőnek mondható. Dinamikusan bővült a kerület oktatási intézményhálózata, ii.z 1982-1983-as tanévtől minden jogos óvodai igényt ki tudtunk elegiteni. Ehhez persze az is nagyban hozzájárult, hogy csökkent az óvodáskorú gyermekek száma és a demográfiai hullám az általános iskolákhoz ért. Óvodáink korszerűek, jól fel­szereltek és karbantartottak. Az uj lakótelepeken is megépül­tek a tervezett létesítmények. A korábban megépült iskolák nagysága nem volt arányban a megnövekedett gyermekiétszámmal, Így 198o-tól fokozatosan a ' fővárosi tanterem-bővítési program keretében épített uj általá­nos iskolák mellett, további 48 tantermet kellett megterem­teni. Ennek köszönhető, hogy bár az iskolák zsúfoltsága nőtt, az oktatást csoportos utaztatás nélkül, körzetmódositással meg lehetett oldani. Az iskolabővítés a gyermeklétszám növekedé­sével arányos volt es einek következekében az intézmények ter­helése egyenletesebbé vált. f A kerületben 21 altalános iskola 576 osztályában több mint tizenhat és félezer gyermek tanul. % * - ■?*

Next

/
Thumbnails
Contents