Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-11-28

I t- 2 -l 9 A pártegység megteremtése jelentős erőfeszítéseket követelt a pártszervektől és szervezetektől. líem minden esetben sikerült ezt megvlósitani a munkában, a határozott politikai kiállásban, a szocialista értékrend kialakításában. A kerületi pártbizottság az 198o. február 23-án megtartott pártértekezlet határozatainak végrehajtásáról az alábbiakban számol be. I. A KERÜLET FEJLŐDÉSE A XI, kerület Budapest legnépesebb közigazgatási egysége, lakóinak száma 198ooo fő. Öt év alatt a gyermekek száma 9 ?$-kal, a munkaképes korúak száma 2,7 %-kal csökkent, mig a nyugdíjasok száma 5,2 %-kal növekedett. A kerülotfejlesztés VI. ötéves tervének megvalósítására a kerületi pártbizottság feladattervezetet fogadott el, amely­nek végrehajtásában széleskörű együttműködés valósult meg a kerületi PB, a munkahelyi es lakóterületi pártszervezetek, a kerületi Tanács és a társadalmi szervek között. Kerületünk a hatodik ötéves tervidőszakban a fejlesztési forrá­sok országos mértékű csökkentése következetében a korábbi­nál szerényebbenn de dinamikusan fejlődött, mind a saját, mind a fővárosi és tárcaforrásokból megvalósított fejlesztések te- 1 kinteteben. A kerületi tanacs saját forrásból finanszírozott fejlesztési terveit a tervidőszak első kétharmadában a rendel­kezésre álló anyagi eszközök célszerű felhasználásával jelentős kerületi összefogással és társadalmi munkával valósította meg. G •>

Next

/
Thumbnails
Contents