Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-04-20

-----­­--­­— 1 :> I- 7 -Aa 198o-as évot követően a bérfejlesztések mértéke az országos átlag körül j alakult. A vállalatoknál nőtt a teljesítménybérben dolgozók aránya. A jövedelmeken belül erősödött a pótlékok szerepe. Míg korábban jelentősnek volt Ítélhető a mozgó­berek szerepe, addig az utóbbi időben az alapbóresitósi törekvések figyelhetők meg, állománycsoportokon belüli illetve állománycsoportok közti differenciált bérfejlesztésekre tapasztalható törekvések. vállalatok. elszámolás alapjául szolgáló eredménye 1975-ben megközelí­tette a 2,5 LIdPt-ot, az I9O0. évi szabályozómódositások következtében jelentő­sen csökkent, majd 1931-ben megközelítette a 3 MdPt-ot, azóta közelítőleg esen a szinten van. Az Utóbbi három év tapasztalatait vizsgálva megállapítható, hogy a vállalatok döntő többsége nyereségterveit nagyrészt teljesítette. A szabályozórendszer és a külsu gazdasági környezetből adódó változásokhoz igyekeztek alkalmazkodni. 193o-tói 2 veszteséges 4 alaphiányos és 1 alacsonyhatékonyságu vállalat volt kerületünkben. ; . ■ ......r • A J.ö,VG.delnesosé;' a vizsgált vállalatoknál eltérően alakult. Közös jellemző­jük, hogy az agazati, illetve alágazati körül alakul. Növekvő a BIIG és a változó /Szellőző Müvek, ÉPGÉP, WQS/ esetében. A nyereségből képezhető_árdekoltségi alapok kisebbek lettek. A részesedési alapképzés helyenként "kényszerpályára" került, és nem biztosltött megfelelő lehe bőséget a részesedési alap ösztönzésére való felhasználáshoz. Hitelütemezésre került sor az ÉPGÉP, PATEX és az mi esetében is. Az ‘átütemezett hitel visszafizetési kötelezettségeiknek a vállalatok eddig eleget tettek. Hosszabb távon nem látszik megnyudatónak az MKM, a Hungaronelctár "P" alap helyzete. Az összeszűkült fejlesztési alapok a legtöbb esetben a kívánt mérté­kű szinterfctortó beruházásokat sem tudják biztosítani, Á-.v.a.-*-,Éa^Gpénsüryr helyzete - az ütemtelen értékesítés, a vevők fizetési nehézségei és készlet problémái: miatt - nem javult. Gyakran előfordul sorbán­­állás, több vállalat vett igénybe rövidlejáratu hiteleket. 1 A vállalati szervezeti - irányítási rendszerének fejlesztésében a változó körülményekhez való igazodás érzékelhető. Azonban a változás mértéke elmarad a kívánatostól, mértéke, hatása csak egyes területekre korlátozódott. Erre utal, hogy a váll. egy részénél sor került piaci kapcsolatok erősítésére /BIIG, HAPE, IIT/, a tevékenységi kör bővítésére /HAPE, KENDEK/, a termelés , műszaki előkészítésének korszerűsítésére. Több helyen létrehozták és magasabb 2/f

Next

/
Thumbnails
Contents