Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)
1984-04-20
— ^------------ ' I # I - 5 -I A beruházások nyomán keletkezett, a tervezettnél alacsonyabb j °! ° í°1',0tt !ll0ni *»**»**, valamint Mtolok visszafizetésének a szabályo.. renc cser változásaiból ős a piaoi keresletből adódó megnövekedett torkok donto szerepet játszanak a vállalatok pénzei helyzetének alakulásában. ' A vállalatok magatartásában még csak elvétve találkozunk azzal, hogy az állóeszközökkel aktivan gazdálkodnak. Nem jellemzó a felesleges állóeszközök értósitese, berbeadasa -/gépek - épületeit/ - illetve ilyenek bérbevétele B,eeTOlí,IitÍSa P0dl£ útja lehet a fejleszti alapok szűkös voltabe! adedo feszültségek feloldásának. Ugyancsak kialakulatlan még a u földi partnerekkel való olyan üzleti kapcsolat létrehozása, amely a kooperáció- ^ hoz a technológián túl eszközöket is biztosit. Kedvező példaként kell említenünk a PATEK, Duna Oérnázó és a CAOIA ilyen irányú kezdeményezéseit. A kerület iparának fejlődésében is érezhető volt az elmúlt ide'szakban végreajtott vagy most folyó központi fejlesztési programok hatása. tSbb Iffir“lati * bekapcsolódott gazdálkodó egység tevékenységének vált meghatározó elemévé. /Ja, BHG, Gamma, dón 1 ,TT T""* UÍlSiMbta ékelhet ők, bár még nem meghatározó médón es ellentmondásosán a szelektív fejlődés jegyei. A nagy élőmunka igényű, esetleg nehéz fizikai munkát is jelentő tevékenységek gyro jobban a vidéki telephelyre szorulnak. A textiliparban a ki nem használható gepek közül a korszerűtlenebb vidékre telepítése figyelhető meg. Ügyre 0 vonalat foglalkozik a termékszerkezet korszerűsítés, a profilalakitás - o og munkaerő oldalról - kérdéseivel /mai, VSZltl, Caola, HTG, Gamma/. eruhazasok ál Salában korszerű gyártási feltételeket, technológiákat kancái o a- meg. A vart eredményeket azonban - piaci változások, munkaerő stb. problémák miatt - nem mindig produkálták. Ezek az elemzések, és az ezek nyomán ^zukseges intézkedések nem mindenütt készültek el, illetve jártak a szükséges eredménnyel. u J . váU=loto!c árbevételének növekedési lehetőségei a hazai beruházási piac tudatos szűkítésé, a külső piaoi lehetőségek következtében korlátozódtak. AJWwlo-wgftOfi °ITf°nletes és jelentős /1375-höz viszonyítva több, mint 9o /-os WGo-hoz viszonyítva több, mint 43 0-os/ növekedése ellenére ez ,5,1óo-„.s- ’ laiaasnulsri -.faként n nnnkarrnhi-lv-in romlása VBvoti-e-tói.„„ _ I /3