Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/9)
1979-11-13
, I-2-I ■ .. ;■ . . ' •' .': ' V V, ' i > j 1 ) ^1 *«:: ■ •.! ' * Aa Pártszervezeteink egy-két kivételtől eltekintve testületi üléseiken a versenymozgalma't nem tárgjaLták, kevés energiát fordítottak a mozgalom irányítására. Az 1978.évi kedvezőtlen tapasztalatokat leszűrve^ kerületi Pártbizottság 1979. évi munkaprogramjában és gazdaságpolitikai oselekvési programjában a munkaverseny és munkamozgalmak szervezésével, segítésével kapcsolatban több feladatot határozott meg. Ennek hatása érződött az üzemi pártszervezetek munkájában. 1979.II-III. n.évében elsősorban a nagyobb üzemek pártbizottsági, végrehaj— tóbizottsági üléseiken tárgyalták a munkaverseny helyzetét és feladatait. Több helyen a szakszervezeti bizottság és a ^ vállalatvezetőség együttes tájékoztatójára került sor. Foglalkoztak a versenymozgalom kérdéseivel a taggyűlések, sőt ^ a pártcsoportok is. Ezek a felsorolt ráhatások is hozzájárultak ahhoz,hogy a munkaverseny mozgalom 1979 év folyamán ismét fellendült. A szocialista versenymozgalom helyzetét jellemzi sok más tényező mellett az, hogy a vállalatoknál, üzemekben milyen versenyformák találhatók, ezeknek milyen súlya van. De képet ad a versenymozgalom tartalmi munkájáról az is, hogy a nem közvetlen termelő területeken, valamint a termelő munkán dol, gozó brigádok között milyen a kapcsolat. A versenyformákat tekintve változatlanul a szocialista brigádmozgalom az egyed— ^ uralkodó. Az egyéni versenyformák csak a könnyűiparban, a kerület textli gyáraiban jellemzőek. A » kiváló ifjú szakember " vagy a "szakma ifjú mestere " ifjúsági versengnek több vállalatnál hagyományai vannak, de ezek az évenként megrendezett vetélkedők tartós hatást nem tudnak kifejteni. A vetélkedő jellegű szakmai versenyek a tanulni követelmény sorába tartoznak, hatásuk nem becsülhető le, főként ha sikerül a részvételi arányt jelentősen javítani. Volt olyan kerületi szin— i tti " szakma ifjú mestere " vetélkedő, pl. villanyszerelő szakmában, melyen összesen 27 fő vett részt. AZ egyéni versenyformák elterjedésének egyik akadálya az,hogy a kerületi üzemekben az egyéni teljesítménykövetelmény szerint dolgozók aránya igen alacsony. Ahol az egyéni teljesítmények Rota: 2103/79 K<5fldnt! PR pl. /14- \ V _______________________________________________________________________________I -• ■ » -a