Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1979-11-13

> * - 1 i MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Budapest, 1979* november 19. XI. KERÜLETI BIZOTTSÁGA SZOCIALISTA MUHKAVERSBNX A szocialista munkaverseny mozgalom kerületünkben la őlő, megújulni képaa , nagy tömegeket átfogd mozgalom hatása a termelés területén nélkü­­lözhatátién. Versenymozgalmunk az elmúlt években nem fejlődött egyenletes ütemben. Hagy fellendülést jelentett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 6e.évforduló­­járnak tiszteletére indított verseny. Az 1977. évi állami rendelkezések nyomán megvalósult a munkaveraoaymozgalom összehangolt irányítása. A oélok kijelölésében, a szervezésben, értékelés­ben együttesen vesznek részt a gazdasági vezetők és a társadalmi szervek. A munkaveraeny mozgalom jelentősége a fejlett szocialista társadalom építé­sében 1979-ben is hangsúlyt kapott. Az 1978. évi decemberi KB határozat által megfogalmazott minőségi változás igénye a vorsenyraozgalomban is érez­tette hatását. A brigádok,kollektívák vállalásaiban megjelentek, illetve nagyobb teret kaptak a termékszerkezet korszerűsítése a tőkés export fokozására, az anyag és energiatakarékosságra irányuló vállalások. A vállalások tartalma a válla­­f-N lati,népgazdasági érdekeket, célkitttzésokot tükrözi. A szocialista brigádmozgalom hármas jelszavából az élni és tanulni jelszóhoz kapcsolódó vállalások háttérbe szorultak. Arra kell törekednünk, hogy a verseny­mozgalom mint a termelés segítésének eszköze ne veszítsen jelentőségéből, do kapjon szerepet a szocialista munkaorköos fejlesztésében, a szooialista ember­típus kialakításában is. ' Fejleszteni kell a verseny értékelési,elismerési rendszerét. Mentesíteni kell a mozgalmat az Időnként még jelentkező formalitástól is. ^ • ■ 1 >— —---------------------­* . m

Next

/
Thumbnails
Contents