Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.16.a/7)

1957-07-12

' . ~4~ | A kormányban is már a burzsoázia volt fölényben. Ilyen körülmények között az elvtársiaknak rendki vül erős el­határozás kelleti; ahhoz,hogy megmutassák hogy a párt közp.vezi zetőségében és a kormányban nincsen egység.Mikor az ellen­­forradalom az uccán tombolt,szakítani kellett és olyan kor­mányt kellett létrehozni,aaiből az ellenség ki van rekesztve- A párt és a kormány tea szabályszerűen működtt,de mást csi­nálni nem lehetett.Ez csak kezdete volt a harcnak,szükség volt arra,hogy a pártvezetést és a kormán t támogassák. Felhívással fordultak a párt tagjaihoz és a munkásosztályhoz. Szembekerült a pártvezetés saját lapjának szerkesztőségével. Lehatározták,hogy inkább legyünk kevesebben,de nem. engednek a nyomásnak..A pártvezetés és a kormány abban az időszakban azzal' kezdték a munkát,akiket megtalálták .Akik viszont ré­szesei voltak a hibáknak azt nem vonták be. Jelenleg a pártvezetésben olyan emberek vannak,auik nem szívességből,hanem ügyféltésből vállalták a felelősséget. A konferencia felülvizsgálta azoknak az elvtársaknak munka- t ^ módszerét akik ellen bejelentés érkezett. két vezetőkirekesztését határozta el a koraferencia.Annak idején kiálltak se gszilárdítaai a helyüket .Ezt a két elvtár­sat a vezetésből leváltották. Milyen eredményeket értünk el ez alatt az idő alatt.Az ellen­forradalom erőit részben megsemmisítettük,részben lehetet­lenné tettük. A fegyveres erőket újjászerveztük,.Munkásőreink is megvannak. A termelés helyreállt,a TSZ-elc és szocialista kereskedelem is helyreállt,u újjászerveztük a pártot.35o ezer párttag van.KISZ létrejött llo ezer taggal. Minek közoönhetők ezek az eredmények? A párt irányvonalának és a határozott vezetésnek.A munkás.­­O osztály a tömegek támogatásának és a SZ.Ü.és a nemzetközi munkásmozgalom segítségének. I I Milyen nehézségek vannak? Az ellenforradalom le van verve, j de nincs még megsemmisítve.Módszert változtatnak,rémhíreket térjesztenek,pártiunkéioaáriusokát lejáratnak,a pártot bont­ják.Az imperialisták is támogatják őket munkájukban. Nemzetközi téren is provokál a nemzetközi imperializmus. Gyenge az államiegyelem.Pártunkban is hasonló a helyzet. A rend és fegyelem terén még igen sok a kívánnivaló.Jelent­­; " -kezik bizonyos mértékben az elbizakodottság,és ián lebecsü­lése a tömegeknek.A pártszervezetekben belső viszály van. Az intrika még mindig megvan. Nem szabad elfelejteni az átélt szörnyű napoakat. t Az eredményeket értékelni a valóságnak megfelelően kell és a proletárdiktatúra megerősítését nem azabad szem előtt tá­­> veszteni. A munkás -paraszt szövetség erősítése a proletárdiktatúra egyik alapja. i L 5" J .-— ........................................................... ......................................................................... ^---»

Next

/
Thumbnails
Contents