Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.16.a/5)

1964

———^ ' ■ > • ' - 2 - | fi./ 4k költségvetési terv 19^5 évre az előző évi bázisadatok alapján, ilbtve azokból kiindulva készült. A gazdasági csoport részletesen Kidolgozta következő evre vonatkozó kiadási előirányzatokat. Az 19fi5 évi költségvetési tervezetet a végrehajtó bizottság elé ter­jesztette jóváhagyás végett. A költségvetést jóváhagyásra a Bu­dapesti Pártbizottság Párgazdasági es Ügykezelési osztály elé ter­jesztették. 7, / a pártszervezetek az előzetes költségvetési javaslatot ütemterv szerint egyeztették a pártbizottság gazdasági csoportjával. Az elfogadott költségvetést a Pártszervezetek részére a gazdasági csoport kiküldte és egyben értesítette az üzemek, illetve az intézmények igazgatóságát, illetve főkönyvelőségét is. p 8./ A költségvetés felhasználásáról a pártszervezeteknek negyedévenként kimutatást kell készíteni a gazdasági csoport fele. E feladat a pártszervezetek felé még nem lett tudatosítva, célszerű errevonatko­­zólag az intézkedési tervben foglalt egyéb feladatokkal együtt Írás­beli tájékoztatót kiadni. 9. / A gazdasági csoport a költségvetés előírásszerű felhasználását rend­szeresen ellenőrizze, s ennek a feladatnak a társadalmi ellenőrök, illetve társadalmi munkatársak fokozottabb bevonásával tud ele­get tenni. E tekintetben 19fi4 évben végeztek ellenőrzéseket 9 vál­lalatnál, ill. intézménynél, s a szerzett tapasztalatokról az összefoglaló jelentés az elkövetkezendő napokban fog elkészülni. 10. / Az ügykezelési munka megjavítása érdekében az intézkedési terv részletes szempontokat tartalmaz, mely előírások szerint végzik az egyes elvtársak feladataikat és gazdasági csoporthoz beállított újabb munkaerővel biztosítani tudják az ügykezelési munka terén feléjük támasztott követelmények végrehajtását. A pártiratok minősítésére vonatkozó határozatnak a végrehajtása okoz még nehézséget főleg a tekintetben, hogy a gazdasági csoport e munka érdemi részét nem tudja ellenőrizni idő hiányában. 11. / A körzeti pártszervezetek helyiségeinek kihasználása területen i tettek megfelelő intézkedéseket, főleg a 7« körzet helyiségét ^ sikerült bérbeadni, de a rendelkezésre álló szabad kapacitás még nincs teljesen kihasználva. Ai'ra kell törekedni a tekintetben ^ 1 használják ki a rendelkezésre álló üres helyiség kapacitást, mivel a pártszervezet részére bevételt jelent. ‘! ....

Next

/
Thumbnails
Contents