Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.16.a/5)

1964

——— ^ ' :}- 3 -I zottság és a vállalati pártszervezetek céltudatosabban foglalkozhatnak az export termeléssel, továbbá a termeléshez szükséges anyagi-pénzügyi eszközökkel és munka­erővel való szigorú takarékoskodás, valamint a belső tartalékok feltárása, az össze* vont vállalatok gazdasági és társadalmi vezetőinek az eddigi tapasztalatok alapján fokozottabban kell törekedniök az összevonásnál meghatározott célkitűzések megva­lósítására és végezetül a pártszervezetektől hatékonyabb, magasabb színvonalú gaz­dasági szervező, ellenőrző és politikai munka vitelét, ' A kidolgozott komplox intézkedési terveken látható, hogy a pártszervezetek, a tö­mogszervozetek vezetői és a gazdasági vezetők alaposan elmélyültek a kiadott irány­elvek tanulmányozásában, valamint az üzemek előtt álló feladatokban és ezek.ala­pos ismeretében határozták meg komplox intézkedési terveik egyes szakaszait, II.i A komplex intézkedési terveve kidolgozása ut n kcllott-o lényeges változtatásokat r eszközölni és ezek főleg milyen jclbgüek jroItak?_ A vállalati komplex intézkedési tervek kidolgozása után lényeges változtatásokat eszközölni nem kellett, mivel a tervek döntő többségben februárban és márciusban készültek és ezen időszakban a vállalatok előtt ismeretesek voltak az 1964. évi torvfeladatok. Menet közben csupán az került előtérbe, hogy az egyes intézkedési feladatok súlyponti kérdést képeztek a többinél, azol ez szükséges volt, igy töb­bek között a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár vonatkozásában szűk keresztmetszet­nek bizonyult a folyamatos alkatrész gyártás és tartalékolás, továbbá a gyártási műveletek kellő felszerszámozása és a folyamatos anyagellátás problematikája. A Gyár vezetősége helyesen látta a nehézségeket és igyekezett megfelelő intézkedése- I két tenni a nehézségek leküzdésére. A meglévő anyagellátási, illetve alkatrész ellátási nehézségek mellett azonban már most megállapítható, hogy a Beloiannisz O Híradástechnikai G árban az előbbi évekhez viszonyítva sokkal kedvezőbb a helyzet, A komplex intézkedési tervek kidolgozása után csak abban® esetben merülhetett ^ volna fel lényegesebb változtatás, há a tervek előző évben készültek volna ős a vállalatok tervfeladatai még nem lettek volna ismeretesek. III. T«imeyi—o az alátszervezőt tagsága,a komplex Aníézj^d^ — feladatokat? Megállapítható, hogy az üzemi pártszervezetek rendkívül nagy súlyt helyeztek arra, hogy a párt alapszervozetek tagsága széleskörűen és kellő alaposságai tájékozódjék a vállalat komplex intézkedési tervéből a saját területükre eső feladatokról. i I ................. .. • ........................................... 1 1 I ' :'*1tl(#lL ni_‘ ''

Next

/
Thumbnails
Contents