Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1987-08-26

' é - 13 -A félév során nehézségük támadt, amelynek rendezésére forgó­eszköz-hitelt vettek fel. Két gyáruk értékesítését - amely erre az évre előirt feladat - vevő hiányában nem tartják megvalósít­hatónak. A II.félévre még 6o-7o mFt hazai rendeléshiányuk van. Az éves terv teljesítése megvalósítható, de fokozott figyelmet követel. Ennek érdekében intézkedéseket hoztak a III.negyedévi célkitűzések teljes megvalósítása érdekében, III. Összefoglaló feladatok ^ A kerületi vállalatok 1987. I.féléves gazdálkodásáról össze­foglalóan megállapítható, hogy bár a termelési eredmények job­­bak az előző időszaknál, alapvető fordulat e térén nem követ­kezett be. A gazdálkodás összességében nem javult. A vállala­tok pénzügyi helyzete romlott, nőtt a veszteségesen gazdálko­dók száma. Az első félév eredményei alapján a vállalatok rendelésállomá­nyának ismeretében várható, hogy a termelési célkitűzéseket teljesíteni tudják. ■. Ezen belül a tőkés exportértékesítés feltehetően kisebb lesz a tervezettnél. A vállalatok nyereség­re tervének megvalósítása jelentős részben külső gazdasági felté­telek függvénye, korábbi időszak tapasztalata azt mutatja, hogy j a tervcélok összességében elérhetőek. A pártszervezetek egyre nehezebb külső és belső feltételek mellett dolgoznak gazdaságpolitikai feladataik végrehajtásán. Az MSZMP KB november 2o-i határozatának és julius 2-i állás­­foglalásának a vállalati gyakorlatban való érvényrejuttatása jelentős erőfeszítéseket igényel. Javasoljuk a vállalati párt­­szervezeteknek, hogy 1./ Gazdasági ellenőrző tevékenységük során fokozottan kérjék 1 számon a vállalati gazdálkodás minőségét javitó intézkedé­sek végrehajtását, a takarékos költséggazdálkodás kialakításáért, a készletszintek csökkentése érdekében, a termékek minőségének javításáért. ■ 32 1 ''

Next

/
Thumbnails
Contents